Miért nincs szükség az államfő közvetlen megválasztására Magyarországon?

Időröl időre felmerül, hogy Magyarországon közvetlenül kellene megválasztani a köztársasági elnököt. Szólnak érvek mellette és ellene is.

Hogyan, miért alakult ki Magyarországon a mostani, közvetett választás, azaz, hogy az országgyűlés választja meg az elnököt?
A köztársasági elnöki poszt sorsa nem egy sikertörténete a legújabb kori magyar történelemnek, elég viharosan fejlődött a rendszerváltoztatás után:
Kezdetben egy pártalku (reformkommunisták + MDF) tárgyaként Pozsgay Imrét "illette volna" az elnöki szék egy kvázi prezidenciális rendszerben. Mindezt a híres 4 IGEN-es népszavazás megtorpedózta, mikor ügyes csellel (az időpontról szavazattak + 3 irreleváns álkérdés) meg lett szavazva, hogy az ogy megválasztása UTÁN kell megválasztani majd az államelnököt.

Ami virágnyelven annyit jelentett, hogy gyenge elnöke lesz az országnak (közvetett felhatalmazással, mert így nem a nép közvetlenül, hanem a parlament választja meg) és parlamentáris rendszerünk, közjogilag (viszonylag) erős miniszterelnökkel és gyenge államelnökkel.

Aztán megjelent az a törekvés, elv - aminek máig érvényesnek kellene lennie, de soha nem sikerült alkalmazni maradéktalanul - hogy legyen felkérve egy párton kívüli, elismert személy, szaktekintély, aki képes a pártok felé emelkedni és kifejezni a nemzet egységét.

E szép törekvés rögtön a 2/3os törvények csapdájába esett, Antallék fegyvere ugyanis visszafelé sült el: Annyira féltek, hogy a posztkommunisták győznek (mint a lengyeleknél, románoknál valóban ez is történt) hogy szinte "mindent" be akartak betonozni 2/3 mögé, amit a nemzeti kerekasztalnál elértek, nehogy az új szocialisták majd visszacsináljanak mindent, ha győznek. Csak éppen arra nem gondoltak, hogy ezzel majd győztesként a saját maguk kezére teszik a bilincset.

Érkezett "a nép Árpi bácsija" kompromisszumként, nem az "össznemzet" hanem az SZDSZ jelöltjeként. Göncz kezdetben Antall számára is megfelelő személynek tűnt. Az elnök aztán "sajátosan értelmezte jogkörét" (liberális, baloldali politológus kollégák szerint: kísérletezett, tesztelte a jogkört; jobboldali kollégák szerint: nem volt mit kísérletezgetni, az alkotmány világosan leszögezte a gyenge hatáskört > kényes, vitás pont) és folyamatosan konfliktusba került a miniszterelnökkel, a kormánnyal. Mindenesetre a Gönczöt hatalomba emelő MDF-SZDSZ paktum nélkül az első szabadon választott kormány még a költségvetést sem tudta volna megszavaztatni...

Most nem fogjuk itt végigelemezni az összes elnököt, röviden: még a számomra etalon Mádl sem felelt meg 100% a pártfüggetlenség kritériumának, mégis képes volt kiválóan ellátni a feladatát, felnöni hozzá s nem egyszer a 98-02 közti Orbán kormánynak is ellent mondani, amikor egy-egy tervezetük sértette a jogállamiságot. Nem gyakran, hanem mindig megfontoltan és jogilag vitathatatlanul - de volt rá pár példa. Orbán nem is szerette Mádl-t ("mi az, hogy bármi fékje lehet a hatalmamnak, ráadásul pont a saját ideológiai családomon belül") és ekkor határozta el, hogy márpedig ha rajta múlik akkor csak "golyóstoll" lehet majd a leendő köztársasági elnök.

A parlamentáris és az elnöki kormányforma alapvető különbsége

Alkotmánytörténeti-alkotmányjogi szempontból hagyományosan megkülönböztetjük a parlamenti, a prezidenciális és a félprezidenciális kormányzati rendszerek 3 nagy csoportját. A parlamenti rendszer archetipusa az, hogy a miniszterelnök (viszonylag) erős, az államelnök pedig gyenge (reprezentációs) feladatokat lát el. Mindkettő felhatalmazása közvetett (közvetlen felhatalmazást a néptől pártok kapnak) mert a miniszterelnököt is az országgyűlés választja meg (de erős jogkörökkel s rendszerint a legerősebb párt vezetője) s az államelnököt is, akinek gyenge, protokolláris jogkörei vannak a mindennapokban, szerepe viszont interregnumok, háborús helyzetek esetén megerősödik - de csak ezen esetekben és korlátozott ideig.
Az elnöki-félelnöki rendszerben az államelnök az "erősebb", a legerősebb jogkörökkel rendelkezik, a nép (általában) közvetlenül választja: a miniszterelnök (ha van) gyakran neki felelős, s a parlament feje felett cserélheti le.

Magyarán, olyan a klasszikus alkotmánytörténeti jogelvek alapján elvileg nincs, hogy megválasztunk valakit KÖZVETLENÜL a nép által (magyarán: a lehető legerősebb, közvetlen alkotmányos felhatalmazást adunk neki) és ez a személy közjogilag gyengébb maradjon, gyengébb hatalmi eszközei legyenek annál, mint akit KÖZVETETTEN választ meg a nép - az országgyűlési képviselök által - a választásokon győztes párt tagjai közül, tehát magánál a miniszterelnöknél.

Politikatörténetileg arról szól a probléma, hogy az "Isten által eredeztetett hatalom" hogyan alakult át a nép által (közvetlenül) átruházott hatalommá az újkori rendszerekben, a nép lett a szuverenitás legföbb letéteményese (mely hatalmát többnyire képviselöin keresztül gyakorolja). Akit a nép közvetlen választ annak a legerősebb felhatalmazást adja és logikusan a legerősebb jogkörökkel kell emiatt rendelkeznie.
/Akit bővebben érdekel a kérdés politikai-filozófiai háttere az olvasson Páduai Marsiliust ; Rövid zárójel, az alkotmányos monarchia rendszerei napjainkra már nagyon anakronisztikus megoldások, a "fékezett habzású" örökletes királyok rendszerének továbbvitelével. /

Létező ellenpéldák Európában:

Aki e sorokat olvassa persze rögtön felhozhatja: Mégis léteznek ellenpéldák! Ezek kialakulásának azonban jellemzően két oka van:

> Az egyik a speciális történelmi-politikai háttér, ami valamiért (vagy valamivel, valakivel szemben) indokolta a köztársasági elnök "demonstratív", közvetlen választásának bevezetését így de facto hibrid formákat eredményezve.

> A másik ok jellemzően a köztársasági elnök megválasztása körül a 90-es években jelentkező nehézségek (jellemzően : Kelet-Európa) melyre így vélték megtalálni az üdvözítő megoldást.

MINDKÉT ESETBEN sérül a rendszer kiegyensúlyozottsága és a jogtörténeti alapelvek, hiszen az elnök de iure sokkal erősebb felhatalmazást kap (mint kellene), miközben a jogkörét ennek megfelelően mégsem szélesítették ki. (Finnországban meg épp ellenkezőleg, kvázi a jogkör-szükítés miatti kompenzálás furcsa eredményeként alakult ki a közvetlen választás és marad érvényben.)
Magyarán fő szuverénként sokkal nagyobb hatalommal kellene rendelkeznie és a kormányzati rendszernek ez esetben parlamentárisból prezidenciálisnak kellet volna minden esetben átalakulnia.
E helyett néhány esetben speciális forma jött ("parlamentáris-elnöki rendszer") létre, más esetekben "elenevezésileg" maradt a parlamentáris rendszer, miközben egyik pillére teljesen átalakult és de iure hibrid kormányzati rendszert eredményezett - ez potenciálisan adott esetben zavart okozhat.

I. Csoport
- Történelmi okok miatti közvetlen elnökválasztás parlamentáris rendszerekben, s ennek okai

> Ausztria kormányzati rendszere lényegében speciális, parlamentáris elnöki köztársaság (1951-töl választják közvetlen az elnököt, ok : eleve szövetségi elnök a megnevezés speciális jogkörrel)

> Horvátország : 1992 óta választják közvetlenül a választópolgárok ; Bár az ország az 1990-es években még félprezidenciális (erős elnöki) rendszerben működött, a közvetlen választás intézménye azóta is fennmaradt, még akkor is, amikor 2000-ben a parlamentáris rendszer irányába mozdultak el
(Tehát korábbi kormányzati rendszer öröksége)

> Írország : 1937-es Alkotmány bevezetése óta választják közvetlenül a nép által. Az 1937-es alkotmány bevezetése mögött elsősorban politikai és nemzeti önrendelkezési okok álltak. Éamon de Valera és kormánya célja az volt, hogy Írország teljesen függetlenedjen a brit befolyástól és szimbolikusan is lezárja a gyarmati múltat. Az 1922-es alkotmány még előírta a brit uralkodó iránti hűségesküt, és a brit királyt tartotta Írország államfőjének. Az 1937-es alkotmány ezt megszüntette, és a király helyére a közvetlenül választott ír köztársasági elnököt léptette.
(Tehát a függetlenséget kifejező erős eszköz volt)

> Lengyelország : A kommunista rendszer bukása utáni átmeneti időszakban, 1989-ben még a parlament választotta meg Wojciech Jaruzelskit államfőnek. Az 1990-es alkotmánymódosítás tette lehetővé a nép általi közvetlen választást. A kerekasztal-tárgyalások után (1989) a parlament által megválasztott Wojciech Jaruzelski tábornok elnöksége a régi rendszer örökségét hordozta. A demokratikus ellenzék, különösen Lech Wałęsa és támogatói, úgy vélték, hogy az államfőnek közvetlen népi felhatalmazással kell rendelkeznie ahhoz, hogy valódi tekintélye legyen a gyökeres reformok végrehajtásához.
(Tehát "alkotmányos puccs" eszköze volt a posztkommunista hatalomátmentés ellensúlyaként.)

> Litvánia : 1992-töl ; « papíron » parlamentáris, valójában hibrid, félelnöki jelleg : pl. az elnök képviseli az országot az Európai Tanácsban ; A két világháború közötti független Litvánia autoriterebb irányba fordult a 20-as évek végén, és az 1992-es alkotmányozók egy olyan egyensúlyt kerestek, ahol az elnök erős, de demokratikusan ellenőrzött marad. A litván államrendszert gyakran „miniszterelnök-elnöki” (premier-presidential) rendszerként is emlegetik. Ez a félelnöki rendszer egyik altípusa, amely egyensúlyt teremt a közvetlenül választott elnök és a parlamentnek felelős kormány között. Litvániában az elnök gyakran él az úgynevezett módosító vétóval, azaz konkrét változtatásokat javasol a törvény szövegében.
(Tehát történelmi okok.)

> Szlovénia : 1992-től választják közvetlenül az állampolgárok ; A jugoszláv föderációból való kiválás után az új államnak szüksége volt egy olyan legfőbb közjogi méltóságra, aki közvetlenül a néptől kapja a felhatalmazását. Ez a közvetlen kapcsolat erősítette az új, független Szlovénia tekintélyét és egységét a nemzetközi színtéren is. A szocialista Jugoszláviában az elnökség kollektív testület volt, vagy közvetett úton választották. A közvetlen elnökválasztás bevezetése egyértelmű jelzése volt a nyugati típusú, plurális demokrácia melletti elköteleződésnek. A rendszer kialakulásakor meghatározó volt Milan Kučan személye, aki a függetlenségi törekvések egyik központi alakja volt. Az ő rendkívüli népszerűsége is hozzájárult ahhoz, hogy az alkotmányozók a közvetlen választási forma mellett döntsenek, hiszen látszott, hogy a nép őt támogatja.
(Tehát történelmi okok.)

> Finnország : 1994 óta választják közvetlenül a választópolgárok, erös jogkörrel rendelkezik a külpolitika területén. Az első ilyen módon megválasztott elnök Martti Ahtisaari volt. Korábban (1919-től az ún. félprezidenciális köztársaságban) egy bonyolultabb, elektori rendszer működött: a nép 300 (később 301) elektort választott meg, akik aztán döntöttek az elnök személyéről. A váltás mögött két fő politikai ok állt: Demokratizálás: Az elektori rendszerben gyakran a pártok közötti háttéralkuk döntöttek, ami távol állt a választók közvetlen akaratától. A közvetlen választás átláthatóbbá és demokratikusabbá tette a folyamatot. Az elnöki hatalom korlátozása: Finnországban évtizedekig (különösen Urho Kekkonen 25 éves elnöksége alatt) az államfő rendkívül erős hatalommal rendelkezett. (Tehát de facto jóval "túlnötte" a rendszer a parlamentáris rendszer kereteit) Bár Finnországban a külpolitika irányítása megoszlik a köztársasági elnök és a kormány között, az uniós ügyek – a 2000-es évek alkotmányos reformjai óta – alapvetően a kormány és így a miniszterelnök hatáskörébe tartoznak. Ez a gyakorlat biztosítja a parlamentáris felelősséget az uniós döntéshozatal során. Érdekesség, hogy a 2000-es évek előtt előfordult, hogy mind az elnök, mind a miniszterelnök részt vett az EU-csúcsokon (ezt nevezték „két tányér politikájának”), de ma már egyértelműen csak a miniszterelnök képviseli az országot az Európai Tanács tagjaként.
(Tehát: korábbi félprezidenciális rendszer kényszerű öröksége)

II. Csoport
- Ahol az elnökválasztás nehézségei miatt lett közvetlen elnökválasztás

> Csehország (2013 óta közvetlen; ok : a parlament két háza gyakran nem tudott megegyezni az elnök személyében)

> Szlovákia : a köztársasági elnököt 1999 óta választják közvetlenül a polgárok. Korábban az államfőt a parlament (Nemzeti Tanács) választotta meg ; ok : a parlamenti pártok korábban képtelenek voltak megegyezni az elnök személyében ; Az 1990-es évek végén Szlovákia mély politikai válságba került. Miután Michal Kováč államfő hivatali ideje 1998 márciusában lejárt, a parlament többszöri próbálkozásra sem tudott utódot választani, mert egyetlen jelölt sem kapta meg az akkor szükséges háromötödös többséget. Az elnöki szék üresedése idején az államfői jogkörök egy részét a korszak vitatott miniszterelnöke, Vladimír Mečiar gyakorolta, ami aggodalmat keltett a demokratikus ellensúlyok gyengülése miatt. Az 1998-as kormányváltás után az új, Mikuláš Dzurinda vezette koalíció alkotmánymódosítással vezette be a közvetlen választást, hogy az államfő erősebb, népi felhatalmazással rendelkezzen, és függetlenebb legyen a parlamenti pártok alkuitól.

+
- Bulgária : 1992 óta választják közvetlenül, egyfajta "nemzeti döntőbírónak" szánták, feladata, hogy válsághelyzetekben közvetítsen az intézmények között. Történelmi előzmény: Az első elnököt, Zselju Zselevet 1990-ben még a parlament választotta, de a nagy népszerűsége és a demokratikus átmenet megerősítése érdekében 1992-ben már közvetlen választást tartottak, amit megnyert. Annak ellenére, hogy az elnök jogköreit az alkotmány korlátozza (például nincs közvetlen irányítása a költségvetés felett), a közvetlen választás miatt a bolgár elnökök gyakran nagyon aktív politikai szereplők. Például a nemrég lemondott Rumen Radev korábban népszerűségét és közvetlen felhatalmazását használta fel arra, hogy nyíltan szembehelyezkedjen a parlamenttel és saját pártot (Progresszív Bulgária) alapítson - majd megnyerje 2026-ban a választásokat.
(Tehát de facto már jó ideje nem tisztán parlamentáris rendszer)

Konklúzió
Magyarországon se az első csoport történelmi okai, se a másik csoport rendkívüli nehézségei nem léptek fel az államfőválasztás körül.
Tehát úgy látjuk, hogy nem szükséges egy újabb hibrid-torz rendszert létrehozni, melyben "alkotmányos feszültség" van kódolva, egy "bivalyerös" felhatalmazású köztársasági elnökkel, akit viszont a szuverenitás legföbb letéteményeseként mégsem kapja meg a felhatalmazásával szükségképpen együtt járó erös jogköröket, azaz béna kacsaként továbbra is csak gyenge jogkörökkel ruháznánk fel.
A másik ezzel járó megoldást, a parlamentárisból (fél)prezidenciális kormányzati formába való átalakulást szintén nem látjuk indokoltnak. Erre történelmileg általában akkor került sor, amikor egy országban állandósultak a belpolitikai instabil, zűrzavaros állapotok és már-már kormányozhatatlanná vált.
A bolgár példa is óvatosságra int. Aligha van Magyarországon szükség arra, hogy az elnöki hatalom a politikai verseny részévé "csússzon le" és abnormális módon politikai párt gründolására vagy felfuttatására használják.
Attól tartunk tehát, hogy egy ilyen új magyar konstrukció a komolyan vehető háttér nélkül, ellenben országos ismertséggel rendelkezőknek (celebek, sztársportolók, stb.) vagy éppen a nem kormányzó, de azért még kellőképpen erős támogatottságot maga mögött tudó, országosan ismert politikusok, pártvezetők "másodosztálybeli szereplésének" kedvezne.

Dr. habil. Türke András István (HDR/Privatdozent)