Swiss News

TCE 2026 : Comment vérifier si vous avez gagné ?

RAPPEL DES RÉSULTATS DU 2ᵉ TIRAGE
Félicitations aux gagnants du 2ᵉ tirage spécial de la Tranche Commune Entente (TCE) 2026

Comment vérifier si vous avez gagné au tirage de la Tranche Commune Entente NIAMEY 2026 ?

Vous remarquerez que les résultats affichent des numéros de tickets et non des numéros de téléphone**. C'est tout à fait normal
Ce sont les numéros des tickets qui servent au tirage pour désigner les gagnants de la TCE.

Après la publication des résultats, chaque joueur doit donc vérifier le numéro figurant sur son ticket et le comparer à ceux de la liste officielle. Voilà pourquoi il est important de conserver vos tickets et les message de notification (sms) pour les joueurs en lignes

Ensuite, la LNB S.A. procède aux vérifications des tickets gagnants et utilise les informations de contact disponibles sur les tickets concernés pour joindre les gagnants.

Vous n'avez pas encore gagné ? Le prochain rendez-vous est pour ce vendredi 23 octobre 2026

Les tickets de Loto 5/90 joués du vendredi 16 au jeudi 22 octobre inclus , avec une mise d'au moins **500 F CFA par ticket ou par jeu, sont concernés par ce 3ᵉ tirage.

10 tickets gagnants seront sélectionnés. Le premier donnera accès au Grand Tirage final du 27 novembre à Niamey, avec jusqu'à 20 millions de F CFA à tenter de gagner. Les 9 autres gagnants remporteront entre 100 000 et 500 000 F CFA chacun.

Jouez dans nos points de vente et centres de jeux, sur *590# ou sur lnbloto.bj

Jouez, vérifiez vos résultats et surtout, gardez vos tickets.

Jeu réservé aux personnes âgées de 18 ans et plus. Jouez avec modération.

LNB S.A., La Maison du Bonheur. Le bonheur nous rassemble.

LES RÉSULTATS DOUBLE CHANCE SONT LÀ !

LOTO FORTUNE Tirage N°167/26

Lundi 19 Octobre 2026 (14H)

– Zone A (5 premiers numéros) :

04 • 64 • 69 • 75 • 83

– Zone B (5 derniers numéros) :

25 • 22 • 80 • 67 • 72

Félicitations aux heureux gagnants.

Pas encore cette fois ? Gardez le sourire !

Rendez-vous à 18H pour le prochain tirage.

Jouez avec modération et responsabilité. Le jeu doit rester un plaisir.

A TOI DE JOUER #Akaxòa

#LNBSA #XòGbɔnAlɔkpaVo #JeuResponsable #LaChanceAvecModération

Former army sergeant major Robert Kabera was a popular YouTuber and singer, who had sought asylum in Uganda.

Kína, mint globális tényező és hatalom rapid, erőteljes módon vált a globális hatalmi játszma részesévé. A gyorsan és eredményesen feltörő ország azonban számos kihívás elé állítja mai világrendünket kialakító nagyhatalmi riválisát. Kína szerepét az új nagyhatalmi versengésben, ezen belül is az USA-hoz való viszonyát vizsgáljuk meg tüzetesebben a következőkben.

Kína mai helyzetének mélyebb megértéséhez vissza kell térnünk az elmúlt évszázad közepéig.  A hidegháború kezdeti szakaszában, 1949 és 1971 között Kína és az akkori világ ellentétes pólusának vezetője, az USA közötti viszonyt a bizalmatlanság, és az elszigetelődés jellemezte. Nixon elnök 1972-es látogatása Pekingben azonban változást hozott a két ország viszonyában, mivel az USA számára Kína ellensúlyt jelentett a Szovjetunióval szemben, így támogatta Kína integrációját a nemzetközi piacon. A reform és nyitás politikája, melyet Teng Hsziao-Ping dolgozott ki, meghozta Kína számára a gazdasági felemelkedés kezdetét, így a két nemzet között gazdasági függés alakult ki. A 21. századra az óvatos együttműködést a két fél között a sokrétű versengés váltotta fel. A kirajzolódó tendencia szerint a kényszer szülte együttműködést újra felváltja a rivalizálás.

A helyzetet sokan hasonlítják a kétpólusú világrend idején (1949-89) kialakult nagyhatalmi helyzethez. A jelenlegi globális erők állása azonban nem feleltethető meg teljes mértékben az akkori állapotoknak. Igaz ugyan, hogy a globális dominanciáért küzdő, alapvetően két hatalom harcára fókuszált, szinte minden területet érintő versengés, de mindez multipoláris keretek közt bontakozik ki, és korántsem beszélhetünk egyértelmű, globális blokkstruktúráról sem. Jelen állapotok sokkal inkább emlékeztetnek a 19. századvégi európai hatalmi egyensúly logikájára, mikor is két kiemelkedő kapacitású nagyhatalom versengésére figyelt a világ: a vezető hatalmat birtokló Nagy Britanniára, és a felemelkedő, gazdaságilag erősödő Németországra. A korszakot a maihoz hasonlóan a reálpolitika elve jellemezte, univerzális szabályok helyett pedig az eseti alkuk diktáltak. A stabilitás pillanatnyi alkuk fenntarthatóságától függött, és nem kötelezett hosszútávú nemzetközi elköteleződésre, nem alakultak ki tehát szigorú blokkrendszerek sem. A nemzetközi rend ennek megfelelően rugalmas, ugyanakkor instabil volt. Így tehát ezen időszak (1871-1914) sokkalta inkább ideillő történelmi analógia, mint a hidegháborús világrend. Jelen helyzetre is alkalmazható Paul Kennedy 19. századi tézise, mely szerint az akkori hegemón hatalom, a Brit Birodalom ipari súlya csökkent akkori riválisához, Németországhoz képest. Ebben a helyzetben a hanyatlásban lévő hegemón részére előnyösebb volt a merev szövetségek kialakítása helyett az eseti érdekkoalíciók rendszere. A második Trump-adminisztráció idejének Kína-politikája szerint az USA első számú vetélytársa és hegemóniájának kihívója Kína. Érdekes megnézni azt is, hogyan lett az egykor kétoldalú versengésből ma rendszerszintű kihívás. Teng Hsziao Ping „reform és nyitás” politikájának hála külföldi befektetések érkeztek az országba, megkezdődött az exportorientált iparosítás, ami gyors gazdasági növekedést idézett elő, Kína így történelmi szempontból kiemelkedő módon, fejlődő országként vált globális vezetővé.

Napjaink globális hatalmi dilemmája továbbra is az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajlik. A Thuküdidész-csapda (Allison, 2017) elve szerint egy feltörekvő hatalom az aktuális vezető hatalomban félelmet kelt, és ez konfrontációhoz vezethet. Ezt erősíti meg a hatalomátmenet-elmélet, mely szerint a nemzetközi rendszer akkor a leginkább hajlamos az instabilitásra, ha egy kihívó hatalom megközelíti a domináns hegemónnal való egyensúlyi állapotot. Korunk feltörekvő Athénja, Kína fejlődése következtében a jelenlegi vezető hatalom, a Spártaként azonostható USA a 2018-20 közötti időszakban exportkorlátozásokkal, vámokkal igyekezett gátat vetni Kína terjeszkedésének, nyílt gazdasági konfrontációt idézve elő. Ez azért is igen lényeges ellenlépés, mivel napjainkban a határok elmosódnak a gazdasági versengés és a nemzetbiztonság között. Aki a feltörekvő, új technológiákat kezeli, az diktálja az innováció ütemét. Mai világunkban az 5G hálózat, a félvezetőgyártás, és az MI, hogy csak pár kardinális területet emeljek ki, mind katonai és kiberbiztonsági kulcsszerepet tölt be, hiszen mindezek stratégiai és gazdasági mérföldkövet is jelentenek, valamint meghatározóak a globális hierarchia tekintetében. Kína technológiai függetlenségre törekszik, az USA pedig mindenáron gátolni kívánja Kína ez irányú törekvéseit. Jogosan tekinthetjük tehát napjainkban a technológiai fölényt a geopolitikai helyzet kritikus meghatározójának (Segal, 2020). Így érthető meg, hogy lesz a technológiai fölény a geopolitikai befolyás csúcsa.

A két vezető hatalom közötti konfrontáció fő színtere ma az Indo-Csendes-Óceáni térség. Kína harca a technikai függetlenség kivívásában megjelenik többek között ezen területen belüli előretolt helyőrségek felállításában, rakétatelepítési manőverekben, hajózási műveletekben, és biztonsági partnerségekben. Ezt az USA kiterjedt haditengerészeti és légi jelenléttel kívánja ellensúlyozni. A túlzott militarizáció és a biztonsági dilemma a térségben azonban könnyen vezethet a helyzet eszkalálódásához. Rontja a helyzetet továbbá, hogy amit az egyik állam védelmi intézkedésként hajt végre, azt a másik támadó fenyegetésként értelmezi. Az USA 2025-ös biztonságpolitikai stratégiájából egyértelműen kitűnik, hogy Kínát közel egyenrangú riválisként kezeli. A regionális hatalmak kockázatmegosztó (hedging) stratégiák révén kerülik az elköteleződést, céljuk pedig az egyensúly megőrzése (Acharya 2014). Így tehát fenntartják a gazdasági kapcsolatot Kínával, de együttműködnek az USA-val is. Kína regionális és szélesebb körű gazdasági befolyásának megerősítésére létrehozta az Övezet és út, azaz BRI kezdeményezést, mely lényegében egy „új selyemút” koncepciója. Kína Kelet-Közép-Európával 2011 óta törekszik kapcsolatépítésre, melynek végső célja a terület BRI-be való integrálása. Ezt az Európai Unió bizalmatlansággal kezeli, többek közt ez is elősegítette, hogy az EU és Kína partnersége 2018 decemberében válaszúthoz érkezzen, mikor is Kína módosította EU-politikáját, ám az EU nem tette ugyanezt Kína-politikája kapcsán. Magyarország része a BRI-kezdeményezésnek, így számunkra hosszútávon sem közömbös, hogy megszilárdul e az újabb globális hatalmi tényező, Kína helyzete.

Összegzésként kiemelném, hogy a mai geopolitikai versengés inkább gazdasági eszközökben érvényesül, az új viszonyok meghatározójává pedig a feltörekvő technológiák versenye vált.

A források olvasásakor számomra elgondolkodtató megoldásokat is olvastam a helyzethez kapcsolódva. A probléma kezelésének célja nem a verseny megszüntetése, hanem annak olyan szabályokba, normákba, intézményi keretekbe korlátozása, melyek mérséklik a feszültség eszkalációját és fenntartják a nemzetközi stabilitást. Véleményem szerint ez a fajta verseny gazdasági szempontból pozitív hatásokkal is bírhat, például ösztönzőleg hathat bizonyos kutatásokra, és akár nagyobb arányú együttműködést is előidézhet mint bármilyen korábbi, de ehhez megfelelő keretek között, ellenőrzés alatt kell tartani, és mindkét hatalom részéről kompromisszumokat kell kötni, erre azonban sajnos alig látunk példát világunk eddigi történelmében.

 

FORRÁSOK:

1. https://hiia.hu/wp-content/uploads/2026/08/5-Eszterhai-Viktor.pdf
2. https://www.researchgate.net/publication/400510373_US-China_Rivalry_and_the_Future_of_Global_Security
3. https://mersz.hu/object/matud_f20347_i1

A Konkoly Hanna: Kína, a nagyhatalmi versengés új szereplője bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az október 11-18. közötti időszakban a gazdasági biztonság és a belpolitikai kényszerek közvetlenül felülírták a hosszú távú stratégiai célkitűzéseket az Atlanti-óceán mindkét partján. Míg az uniós vezetők a brüsszeli csúcstalálkozón a belső piac egységesítésével, a klímaszabályok finomhangolásával igyekeznek megvédeni Európa ipari versenyképességét, addig Washingtonban a közelgő félidős választások nyomást helyeznek Donald Trump adminisztrációjára, amely az orosz olajimport átmeneti felmentésével újabb feszültségeket hozott a transzatlanti szövetségbe és Kijev támogatásába. Az alábbiakban a BSZK Euramerika Műhely heti stratégiai összefoglalója olvasható.

 

1. Versenyképességi fordulat és közös védelmi beszerzések az Európai Tanács asztalán

Október 15-16-án ültek össze az uniós vezetők az António Costa által vezetett Európai Tanács ülésére, amelyen költségvetési vitákon túl szó esett Ukrajna helyzetéről, illetve a korábban felállított kibocsátáscsökkentési célok realitásáról a versenyképesség védelmére figyelemmel.

Nagy figyelmet fordítottak az egységes piac tényleges megteremtésére törekvő „One Europe, One Market” kezdeményezés által eddig elért eredményekre, és egyetértettek a folyamat szükségességében az unió gazdasági és technológiai-innovációs lemaradásának orvoslása érdekében. A javaslatok között állt a 27 tagállam szabályozásainak egységesítése, hogy az európai nagyvállalatok hatékonyabban tudják felvenni a versenyt kínai és amerikai riválisaikkal. Szó esett a rendkívül ambiciózus és szigorú klímavédelmi szabályokról is, amelyek fokozatosan az európai – elsősorban a német – autóipar lépéshátrányához vezetnek az olcsó, államilag támogatott kínai elektromos autóiparral szemben.

A védelmi felkészültség fejlesztésére is tettek lépéseket, többek között a katonai mobilitási tervek év végi határidejének meghatározásával. Ezen felül a közelmúltban elfogadott hadiipari bürokráciát leépítő jogszabályokra építve szeretnének új lendületet adni a közös védelmi beszerzéseknek, például a hozzáadottérték-adó feltételekhez kötött elengedésével, vagy bizonyos tagállami költségek átvállalásával (EDIRPA).

 

(Forrás: Európai Tanács) 

 

2. Orosz szankciók, olcsó üzemanyag és a félidős választások:

Az amerikai félidős választások közeledésével (november 3.), nő a nyomás Donald Trump adminisztrációján. Kifejezetten veszélyezteti kampányukat az infláció mértéke, illetve a gázolajárak jelentős emelkedése, amelyet többek között az iráni háború, pontosabban a Hormuzi-szoros lezárása eredményezett. Ennek kiküszöbölésére, és ezáltal esélyeik növelése céljából, először október 9-én az USA megállapodott Oroszországgal, amely így ideiglenes mentességet kapott a gázolaj importjára, hogy ezzel csökkentsék a magasba szökő árakat. Ezt a lépést éles kritika fogadta mind más államok vezetői, mind szakértők részéről, akik szerint a megállapodás teljesen aláássa a nyugati gazdasági nyomást és Ukrajna támogatását, miközben korlátozott eredményekre lehet csak számítani. Ezt követően október 16-án nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva Trump az utolsó pillanatban függesztette fel a kongresszus által elfogadott orosz olajat sújtó szigorú szankciós csomagot, amely 18-án lépett volna hatályba.

Trump „energetikai tűzszünetet” is követel, amellyel további nyomás alá helyezi Zelenszkijt. Habár Ukrajna elveszítheti az Egyesült Államokat, mint legfontosabb szövetségesét, az amerikai elnök lépései kétségkívül elősegítik Ukrajna és az EU közeledését.

 

(Forrás:Council on Foreign Relations, Reuters, DW)

 

Összeállította: Faragó Bulcsú (Euramerika Műhely)

Szerkesztette: Rohoska Réka, műhelyvezető

Rovat: Hírfigyelő / Euramerika

Címkék: Európai Tanács, európai védelmi ipar, versenyképesség, Egyesült Államok, energiabiztonság, Hormuzi-szoros, Ukrajna

 

 

A Heti Gyorsjelentés: Versenyképességi dilemmák Brüsszelben és energetikai kompromisszumok Washingtonban (2026.10.11–18.) bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Saido Berahino, who cost Stoke City £12m when they signed him from West Bromwich Albion in January 2017, retires from football at 33.

Les Guépards scolaires U-18 du Bénin ont réussi leur entrée en lice à la 29ᵉ édition de la Coupe du monde scolaire de football. Le Bénin a dominé largement le Qatar sur le score sans appel de 7-0, ce lundi matin à Suzhou, en Chine.

Victoire écrasante des Guépards U-18 face au Qatar. Tôt ce lundi 19 octobre, ils ont livré leur première rencontre de la Coupe du monde scolaire de football. Face à la sélection qatarie, les jeunes représentants du Bénin ont frappé fort d'entrée. Dès les premières minutes, les Béninois ont imposé leur rythme, ne laissant que peu d'espace à leurs adversaires.

Le festival offensif a débuté dès la 4ᵉ minute grâce à Izoudine Boukary, auteur de l'ouverture du score. Lancés, les Guépards ont poursuivi leur domination avec Junior Fanou, qui s'est offert un doublé aux 11ᵉ et 17ᵉ minutes. Entre ces deux réalisations, John Ethan Hountinme a également trouvé le chemin des filets à deux reprises, aux 16ᵉ et 19ᵉ minutes.

Complètement dépassé par les offensives béninoises, le Qatar a concédé un sixième but à la 31ᵉ minute, œuvre de Silvanix Negui. À la pause, le sort de la rencontre semblait déjà scellé avec un avantage confortable de 6-0 pour le Bénin.

Au retour des vestiaires, les jeunes Guépards ont conservé leur détermination et poursuivi leurs efforts offensifs. Tahabou Ognandon a inscrit le septième but béninois à la 50ᵉ minute, mettant définitivement fin aux espoirs qataris.

Cette large victoire a été obtenue sous le regard du Directeur général de l'Office béninois du sport scolaire et universitaire, Victor Soumon Lawin, qui accompagne la délégation béninoise.
Avec cette démonstration offensive, le Bénin réussit une entrée majestueuse dans cette compétition mondiale scolaire.

Au-delà du score, cette performance constitue un signal fort envoyé aux autres équipes du groupe B.
Les Guépards U-18 devront confirmer cette belle dynamique lors de leurs prochaines sorties au cours desquelles ils seront opposés à la Chine et l'Inde.

F. A. A.

Iyá Patrícia d’Xangô (Mãe Patrícia) and her husband, Ogan Cézar d’Oxalá (Cézar Paulo Fogolari), cleaning their religious site three months after the mudslide in 2024.

By Carla Ruas
PORTO ALEGRE, Brazil, Oct 19 2026 (IPS)

In 2024, as floodwaters approached Lutalo Canti’s home in Porto Alegre, Brazil, he lifted some furniture off the floor and left in a hurry. Extreme rainfall in the country’s southern region had caused local rivers to overflow. The flooding would eventually reach more than 400 municipalities and impact over 2 million people.

When waters finally receded, Canti, 61, was shocked to see the damage to his house, which also served as a terreiro—a sacred space for the practice of Afro-Brazilian religions.

These beliefs, which date back to enslaved Africans and their descendants, have around 1.85 million followers in Brazil, per the latest national census. Terreiros are at the heart of these traditions, serving as spaces where religious leaders honor deities and spiritual entities.

Between water damage, sewage contamination, and mold, he estimates losses to the house around US$15,000 (R$80,000). About half the damage was to his home, and the rest to religious objects, including ceremonial clothing and sacred figures.

Lutalo Canti estimates flood losses of around US$15,000 to his home and terreiro, which is pictured here before the flood. Credit: Lutalo Canti

Two years later, Canti still hasn’t recovered everything lost and feels largely left out of donations and other recovery efforts. “We have received no help. Nothing,” he told IPS. He blames religious racism.

A new study shows that Canti is not alone. Since the floods, researchers from the Federal University of Rio Grande do Sul (UFRGS) and the region’s Council of Terreiro People have been surveying the regional terreiros. The findings, which are just now being published, document widespread reports of discrimination during and after the disaster.

“Terreiros experienced severe religious racism,” said Cláudia Pires, one of the researchers involved in the study. “That includes difficulties accessing food and water, lack of access to their own spaces, as well as delays or a complete lack of response from public authorities to their needs.”

Immediately after the disaster, out of 711 terreiros surveyed, almost all (94.1%) reported structural damage—with more than half of those completely destroyed.

In the months that followed, more in-depth interviews with 241 terreiro leaders indicated an ongoing crisis. Follow-up data shows that more than 80% of those leaders reported emotional harm and forced displacement.

As they struggled to recover, many of them suspended religious gatherings for months, while 3.5% closed permanently. “That was the saddest finding for us,” said Tanara Furtado, a co-author of the study. “It may seem like a small number, but it represents the disappearance of history, ancestry, and traditions. For Afro-Brazilian religions, that is profound.”

Lutalo Canti lost religious objects, including ceremonial clothing and sacred figures, in a severe flood. Credit: Lutalo Canti

Barriers to Receiving Aid

The study shows discrimination reports beginning in the early days of the disaster.

While many flood victims were evacuated to shelters, Afro-Brazilian religious practitioners often did not feel welcome in these spaces. “When people saw their guias (sacred necklaces), they were treated badly,” Furtado said. “Many ended up staying in friends’ and relatives’ homes, sometimes 25 people sharing a house with a single bathroom and no running water.”

And even as donations poured in from across Brazil, several reported much of that aid failed to reach them.

In a telephone interview, Pai Valdir de Oxalá, 55, recalled the challenges of accessing basic supplies. The babalorixá, or Afro-Brazilian religious leader, is the president of the Council of Terreiro Peoples of the State of Rio Grande do Sul (CPTERGS).

After his own terreiro was flooded in the municipality of Guaíba, he arranged for an out-of-state organization to send food, water, and other supplies to around 400 followers of nearby terreiros.

“When the truck arrived, they noticed our religion and refused to leave the donations unless I said a Christian prayer,” he recalled. “This goes against my beliefs and is an aggressive form of religious racism. But I had no choice. People didn’t have what to eat, drink, or wear. So I prayed.”

Iyá Paty de Xangô, also known as Mãe Patrícia, says she continued to face discrimination long after the disaster. The floods triggered a landslide that buried her religious site in the municipality of Feliz. The property includes several residences, ritual spaces, and a library.

“We submitted more than 40 official requests to city hall asking for help,” she said. “Even though we are a public-utility institution, it took them two months to come over with machinery, while other private properties were being cleared.”

In 2024, a technical report by Brazil’s Federal Public Defender’s Office (DPU) concluded that the local government showed “resistance to providing emergency assistance and repairing the damage” at her site. The document also found that public authorities had been “selective in providing assistance to religious entities.”

At the time, the municipality of Feliz attributed the delay in assistance to the scale of the disaster. In a letter, officials stated that they did “not have sufficient personnel and machinery to respond to all requests immediately.”

Patrícia eventually turned to the courts. In July 2025, she sued the municipality, the state government, and the owners of a neighboring property, seeking measures to protect her site from future landslides.

Religious Racism in a Changing Climate

Baba Hendrix, a theologian and babalorixá spiritual leader, argues that the climate crisis is amplifying vulnerabilities that have long existed in these communities. “This is simply the continuation of a historical process,” he said. “Since at least the 19th century, Afro-Brazilian religious traditions have faced persecution.”

He believes the root of this racism lies in Brazilian society’s extreme “Christian-centrism,” which he says has led to intolerance toward other religions. He also points to longstanding anti-Black racism. “When Christian-centrism and racism converge, they produce this religious racism that we are seeing.”

Hendrix says this discrimination now spans across many parts of society. “We have faced persecution from the police to the medical establishment,” he said. “Laws against quackery and charlatanism were even created specifically to persecute Afro-Brazilian religious traditions.”

The UFRGS study suggests these experiences remain widespread. Of the 241 religious leaders interviewed, 70.8% said they had suffered religious racism from neighbors, public authorities, police, Evangelicals, Catholics, and others. Of those, 47% said they experienced it frequently.

Researchers argue that this discrimination has in turn made these communities more vulnerable to climate disasters. Pires said many terreiros have been pushed to peripheral areas that are overlooked in city planning. “When it rains, these peripheral areas end up being sacrificed,” she said. “I think sacrifice is a very important word here.”

Super El Niño

As a powerful El Niño brings more extreme weather to southern Brazil, the researchers continue monitoring terreiros across the region. Since August, almost 100 have reported damage related to extreme weather.

“This is our new normal,” said Furtado. “We have terreiros that were affected by the 2024 floods and are already being affected again by winds, rains, and floods.”

In the municipality of Canoas, babalorixá Júlio César Santos, 47, has been watching the weather closely. In 2024, his terreiro, where he practices Umbanda among other Afro-Brazilian traditions, was completely submerged. Nearly two years later, the space remains unfinished, despite more than US$15,000 (R$80,000) spent on repairs.

“When it rains, I get very nervous,” he said. “It’s a fear that stays with us.”

Santos has thought about leaving his house due to the risk of future flooding but says he does not have the funds to buy a new home. He was found ineligible for a housing assistance program for flood victims. “It’s not as simple as finding another house,” he said. “I need land and access to nature to practice my religion.”

He also needs the approval of orixás—spiritual deities—to move his terreiro to another location. “It is the orixá who will choose,” he said. “It is not me, Júlio, who decides.”

IPS UN Bureau Report

 

 

 

 

Related Articles

• Brazil’s Indigenous Communities Receive $9M in GEF Funding to Protect Lands, Traditions Under Threat
• Finding Silver Linings Amid Haze of Climatic Uncertainty
• World Lost More Than 7 Million Hectares of Forest in 2025

Eine ehrliche Bilanz zeigt: Zugewanderte sind keine Last für die Sozialsysteme, sondern eine ihrer wichtigsten Stützen. Lesen Sie hier die Live-Debatte nach., Wer zahlt eigentlich die Rente der Babyboomer? Wer pflegt unsere Eltern, wenn sie Hilfe brauchen? Und wer verhindert, dass die Beiträge für Rente, Gesundheit und Pflege noch schneller steigen? Die ehrliche Antwort auf alle drei Fragen lautet: zunehmend Menschen, die nicht in Deutschland geboren ...

La France est en proie à de fortes tensions politiques après des émeutes qui ont émaillé les manifestations contre le coût de la vie et les difficultés des services publics, écrit Katya Adler.

Ha a második hidegháborút akarjuk elemezni akkor a küszködő unipoláris nagyhatalom, Egyesült Államok szemszögéből kell kiindulni és megnézni a kapcsolatait az őt kihívó multipoláris nagy- vagy regionális hatalmakkal. A legtöbb esetben azt látjuk, hogy a hidegháború forró háborús formákat öltőt, katonai beavatkozások, fegyveres konfliktusok, terrorizmus és polgár háborúk formájában. Kína esetében ez azonban nem igaz. Kína pusztán gazdasági és diplomáciai eszközökhöz nyúlt, amelyek lépés kényszerbe hozták az Egyesült Államokat. Az ebből eredő konfliktust és azokat a lépéseket, amelyeket mind a két nagyhatalom megtett, a média, az akadémikusok és később már maguk a politikusok is „kereskedelmi háborúnak” nevezték.

2012-ben Xi Jinping lett a Kínai Népköztársaság elnöke, és egy teljesen új vezetési filozófiát vezetett be. Ezt hívták a „kínai álomnak”1. Ezen az új ideológián keresztül Xi elnök azt a víziót kezdeményezte, hogy Kínának törekednie kell arra, hogy sokkal több legyen, mint a „világösszeszelő üzeme”, és ehelyett a kereskedelem és a gyártás világközpontjává kell válnia. Ez az új irányvonal olyan projekteket inspirált, mint az Új Selyemút kezdeményezés2 vagy a Made in China 20253. Ezekkel az új ambíciókkal Kína geopolitikai érdeke is prioritássá vált, amint azt a Tajvannal kapcsolatos konfliktusok kiújulásával4 és a Dél-kínai-tenger feletti uralom megteremtésére irányuló szándékánál láttuk5.

2013 márciusában, Kim Jong Un nukleáris kísérletei nyomán Kína és az Egyesült Államok közös megállapodásra jutott a szankciókról. Obama és Xi Jingping, közötti közeledés olyan gesztusokon keresztül nyilvánult meg, mint amilyen a Sunnyslands-i villánál rendezett találkozok voltak vagy az, hogy Obama támogatta az „Egy Kína” politikát, amelynek keretében Tibetet a Kínai Népköztársaság részeként ismeri el.6

2014 októberében Kína megelőzte az Egyesült Államokat és a vásárlóerőt, valamint az előállított nemzeti összterméket tekintve a világ legnagyobb gazdaságává vált. Persze a fenti képet árnyalja, hogy az egy főre jutó GDP, illetve az átlagjövedelem vonatkozásában Kína még jelentős mértékben le volt maradva a nyugati államoktól, ide értve Japánt és Dél-Koreát is.

Történtek azonban más esetek, amelyek rontották a kapcsolatot a két nagyhatalom között. 2014-ben öt kínai hackert tartóztattak le, mert szenzitív információkat loptak amerikai cégektől, valamint feltörték Személyzeti Menedzsment Hivatal adatbázisát, ahonnan 22 millió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait lopták el. Az incidens után Kína azonnal felfüggesztette együttműködését az Egyesült Államokkal a kiber együttműködés terén.

2015-ben Kína határozott hangot adott azon igényének, hogy dominanciát alakítson ki a Dél- kínai-tengeren lévő területek felett. Az ázsiai szomszédok, Brunei, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Vietnam nemtetszésüket fejezték ki ezen törekvések kapcsán, míg washingtoni tisztviselők azzal vádolták Kínát, hogy katonai eszközöket telepített a mesterséges szigetekre, és katonai akciókat tervez.7

Ezektől a konfliktusoktól fügétlenül az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési Csúcson az Egyesült Államok és Kína közös megállapodásra jutott az éghajlatváltozás elleni küzdelemről és szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről.8

2016-ban Kína lett a legnagyobb gazdasági hatalom, megelőzve az Egyesült Államokat.9 Obama mandátuma azzal ért véget, hogy Amerika globális gazdasági ereje csökkent, míg Kína számos gazdasági szektorban globálisan vezető hatalommá nőtte ki magát. Az USA ekkorra már 1180 milliárd dolláros adósságot halmozott fel Kínával szemben a 2008 után kibontakozott gazdasági válság enyhítése érdekében.10

A Piers Morgan Tonight talkshow vendégeként, 2011 februárjában, Donáld Trumpot megkérdezték, mit tenne elnökként Amerika jólétének felélesztéséért. Válaszolva a műsorvezető kérdésére, hogy hogyan kellene bánni a kínaiakkal, és hogy barátok-e Amerikának, Donald. Trump azt mondta: „Nem hiszem, hogy ők a barátaink. Szerintem ellenségek… Értem a kínaiakat, és folyamatosan foglalkozom velük. Rendkívül buta embereknek tartják vezetőinket. Soha nem fognak tisztelettel bánni velünk, hacsak nem teszünk valami jót. Nagyon-nagyon tisztességtelen kereskedelmet folytatnak. Én ezt tisztességtelen kereskedelemnek tartom. 25 százalékkal adóznám őket, így azonnal a tárgyalóasztalhoz ülnének.”11

2015 novemberében, már az első elnöki kampánya idején, Trump megígérte, hogy a Kínai Népköztársaságot valuta-manipulátorként fogja kezelni majd hivatalba lépése első napjától. „Gyors, határozott és egyértelmű” fellépést ígért a kínai kalózkodás, a hamisított amerikai áruk, valamint az amerikai üzleti titkok és szellemi tulajdon ellopása ellen; és elítélte „Kína illegális exporttámogatását és munkaügyi és környezetvédelmi normáit”. Kampány ígéretei között 45%-os vámot javasolt az Egyesült Államokba irányuló kínai exportra, hogy egyenlő feltételeket teremtsen az amerikai munkavállalók számára. Az egyik kampány beszédében Trump így reagált a Kínával folytatott potenciális kereskedelmi háborúra: „500 milliárd dollárt veszítünk Kínával folytatott kereskedelemben. Ki a fenét érdekel, ha kereskedelmi háború van?” Megígérte, hogy új munkahelyeket teremt a republikánus déli államokban a munkanélküli amerikaiaknak, akik állás nélkül maradtak, miután az amerikai iparvállalatok Kínába költöztették termelésüket, ahol alacsonyabbak a kínai munkások fizetésének költségei és alacsonyabbak az adók, mint az USA-ban.

2016-os elnökké választása után, bár nem azonnal, de kezdetét vette az a Kínával szembeni eleséges magatartás amit már évekkel előre beígért. Ezt a konfliktusos folyamatot ismerjük „kereskedelmi háborúnak”:

• Trump 2017 augusztusában hivatalos vizsgálatot indított az Egyesült Államok és szövetségesei szellemi tulajdonát ért kibertámadások ügyében, amely lopások becslések szerint évi 225–600 milliárd dollárjába kerültek az Egyesült Államoknak.
• Trump elnök 2018. január 23-án 30%-os vámot vetett ki a külföldi napelemekre, amelyet négy év után 15%-ra csökkentettek. Ugyanezen a napon 20%-os vámot vetettek ki a mosógépekre az év során behozott első 1,2 millió darabra12
• Március 22-én előterjesztett 50 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámot. Az 1974-es kereskedelmi törvény 301. szakaszára alapozva, amelynek értelmében az elnök pénzbírságot vagy egyéb szankciót szabhat ki kereskedelmi partnereire, ha úgy ítélik meg, hogy az méltánytalanul sérti az Egyesült Államok kereskedelmi érdekeit, azt mondta, hogy a javasolt vámok „válaszolnak Kína évek óta tartó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára”, beleértve az Egyesült Államok szellemi tulajdonának ellopását. A kínai import több mint 1300 kategóriáját sorolták fel vámtarifaszám alá, beleértve a repülőgép-alkatrészeket, akkumulátorokat, síkképernyős televíziókat, orvosi eszközöket, műholdakat és különféle fegyvereket.13
• 2018 áprilisában Trump vámot vetett ki a Kínából, Kanadából, Mexikóból és az Európai Unió tagállamaiból származó acél- és alumíniumimportra14
• Kína április 2-án válaszul vámot vetett ki 128 amerikai importra cikkre, köztük alumíniumra, repülőgépekre, autókra, sertéshúsra és szójababra (amelyeken már 25%-os vám volt), valamint gyümölcsre, diófélékre és acélra (15%)15
• Május 20-án arról számoltak be, hogy a kínai tisztviselők megállapodtak abban, hogy „jelentősen csökkentik” Amerika Kínával fennálló kereskedelmi hiányát, és ígéretet tettek az amerikai áruk vásárlásának „jelentős növelésére”. Ennek eredményeként Steven Mnuchin pénzügyminiszter bejelentette, hogy felfüggesztik a kereskedelmi háborút. Peter Navarro, az Országos Kereskedelmi Tanács igazgatója azt nyilatkozta, hogy nem volt semmi féle „kereskedelmi háború”, hanem egy egyszerű „kereskedelmi vita” volt. Azt azért megjegyezte, hogy Amerika a Kínával szembeni kereskedelmi háborút már rég elvesztette.16
• A Fehér Ház május 29-én jelentette be, hogy 25%-os vámot vet ki 50 milliárd értékű kínai árura; az érintett termékek teljes listáját június 15-én tették közzé. Azt is tervezték, hogy befektetési korlátozásokat és fokozott exportellenőrzést vezetnek be bizonyos kínai magánszemélyekre és szervezetekre, hogy megakadályozzák őket abban, hogy amerikai technológiát szerezhessenek be.
• Kína kijelentette, hogy megszakítja a kereskedelmi tárgyalásokat Washingtonnal, ha kereskedelmi szankciókat vezet be.17
• Június 15-én Trump rövid Fehér Házi nyilatkozatában kijelentette, hogy az Egyesült Államok 25%-os vámot vet ki 50 milliárd dollár kínai exportra amelyből az első körben 34 milliárd dollárt fognak bevezetni egészen július 6-ig és további 16 milliárd dollárt pedig egy későbbi, meg nem határozott időpontban.
• Három nappal később a Fehér Ház közölte, hogy az Egyesült Államok további 10%-os vámot vet ki további 200 milliárd dollár értékű kínai importra, ha Kína megtorolja az Egyesült Államok vámtételeit. A vámtarifák e körében szereplő termékek listáját július 11-én hozták nyilvánosságra, és a következő 60 napon belül be is vezették.18
• Kína szinte azonnal válaszolt, 50 milliárd dollár értékű amerikai árura vetett ki vámot
• július 6-án Donald Trump újabb vámpolitikai intézkedéseinek részeként 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki vámot. A Trump-kormányzat szerint a vámokra a nemzetbiztonság és az amerikai vállalkozások szellemi tulajdonának védelme, valamint az Egyesült Államok Kínával szembeni kereskedelmi hiányának csökkentése érdekében volt szükség.19

Donald Trump amerikai elnök és Liu El kínai alelnök 2020. január 15-én Washington DC-ben aláírta az USA-Kína 1. fázisú kereskedelmi megállapodást. Az „Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság gazdasági és kereskedelmi megállapodása” 2020. február 14-én lépet hatályba. A dokumentum elsősorban a szellemi tulajdonjogokra (1. fejezet), a technológiatranszferre (2. fejezet), az élelmiszerekre és a mezőgazdaságra (3. fejezet) összpontosít., pénzügyi szolgáltatások (4. fejezet), árfolyam- és átláthatósági kérdések (5. fejezet) és a kereskedelem bővülése (6. fejezet), hivatkozva a 7. fejezetben szereplő kétoldalú vitaértékelési és -rendezési eljárásokra is. Más kereskedelmi megállapodásoktól eltérően az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodás nem egy kormányközi szervezeten, például a Kereskedelmi Világszervezeten keresztül történő választott-bírósági eljáráson alapult, hanem egy kétoldalú mechanizmuson keresztül működött.

Trump mandátumának a vége felé az Associated Press összefoglalást készített, amelyben elemezték minden pozitív és negatív intézkedését, eredményét és betartott ígéretét az adminisztrációnak. A Kínával folytatott kereskedelmi háború a negatív csoportba került és sikertelennek könyvelték el, mert az abból származó évi gazdasági növekedés (2020 kivételével) minden évben csak 3% volt, holott még Trump is minimum 3,5%-ot ígért. Bár a 2020-as elnökválasztási kampány során Biden sokat kritizálta Trump Kínával szembe folytatott politikáját, elnőké választása után mégis fenntartotta a gazdasági háború állapotát, bár újságírói kérdésekre azt válaszolta, hogy az eddigi megállapodásokat át kell dolgozni.20

Bár az Egyesült Álamok és Kína közötti hidegháború eddig csak gazdasági és diplomáciai és hírszerzési (leplezett érdekérvényesítési) területeken nyilvánult meg, a jövőben viszont még katonai irányba is elfajulhat. Fontos megemlíteni, hogy egy fegyverkezési háború is kezdetét vette a két nagyhatalom között. Kína 2020-ban állította hadrendbe a legújabb interkontinentális ballisztikus rakéta technológiáját21 amely képes elérni akár a 15000 kilométer hatótávolságot is, tehát képes akár szárazföldi Kína területéről is elérni az Egyesült Államokat és képes akár 10 MIRV típusú nukleáris töltet célba juttatására is.22 Persze itt meg kell jegyezni, hogy az amerikai haderő, illetve az USA szövetségesei által Kína közelébe telepített elhárító rendszerek kapcsán Washington továbbra is őrzi a nukleáris csapásmérés területén korábban birtokolt előnyét.

Ha pedig a két nagyhatalom közötti hidegháború jövőjéről akarunk beszélni akkor, a délkelet-ázsiai régióra kell, hogy tekintsünk. Ennek az előszeleit már láthattuk a Trump adminisztráció ideje alatt amikor Kína elég világossá tette, hogy domináns szerepet akar kialakítani a Dél-kínai-tengeren és onnan Amerikát teljesen kiszorítani. Ez az ambíciója kiterjed az Indiai- és a Csendes-óceáni régokra is. Ebben a régióban pedig az ASEAN országok azok, amelyek hidegháborús versengés középpontjába fognak kerülni. Az ASEAN a Délkelet-Ázsiában lévő országok gazdasági szövetsége, amelyet még 1967-ben hoztak létre és ma tagjaik közé tartoznak a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságai. Ez a régió híres volt arról már az első hidegháború idején is, hogy sikeresen tudott, lavírozni a Kínai és az amerikai érdekek között és többnyire független maradni, miközben alapi szinten, de azért, ki tudta elégíteni mind két nagyhatalom érdekét a térségre nézve, ma már körvonalazottabb, hogy melyik tagország melyik nagyhatalom érdekszférájába tartozik. A Fülöp-Szigetek, Szingapúr és Vietnám nyíltan és bevallottan Amerika szövetségesének tekintik magukat, míg Laosz és Kambodzsa nagyon közel állnak Kínához, Indonézia és Thaiföld pedig megpróbálnak egy semlegesebb képet fenntartani azonban vitathatatlan, hogy az utóbbi években nagyobb tendenciát mutattak a Kínához való közeledésben. Jelenleg egyik nagyhatalomnak sincs döntő fölénye a régióban, ahogy egyébként a térségbeli államok szemében sem rendelkezik egyik sem makulátlan hírnévvel. Míg Kína esetében többen erőszakos terjeszkedéstől tartanak, amit az Egyesült Államok ki is használ a katonai és politikai koordináció területén. Ugyanakkor Washington távol-keleti védelmi partnerei sokszor nem látnak elég komolyságot és elszántságot az USA részéről a térség iránt, ami esetenként megmutatkozik a politikai kapcsolatokon is. Az, hogy a térség melyik oldalra fog billenni, esetleg független marad és képes lesz annyira megerősödni, hogy regionális nagyhatalommá válik egy olyan folyamat lesz, amit érdemes lesz majd figyelemmel követni a jövőben.23

A térséget érintő konfliktusok itt még nem érnek véget. Tajvan helyzete továbbra is vita tárgyát képezi a nemzetközi politikában. Xi hatalomra kerülésekor hitet tett a nagy egyesült Kína mellett, amibe az is bele tartozik, hogy az egykori Kuomintang szakadár államot is be akarja olvasztani az ország területébe. A víziójának megvalósítási határidejét 2049-ig nevezte meg, hiszen ekkor lesz a Kínai Népköztársaság századik évfordulója. Amerika azonban nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Bár régóta tart fent diplomáciai kapcsolatokat a szigettel, ennek ellenére nem fogadja el semmilyen nemzetközi fórumon a függetlenségét viszont még ennek ellenére is rengeteg fegyvert szállít azért, hogy meg tudja védeni saját magát. Amerika számára nagyon fontos az ország az itt gyártott chipek, félvezetők és mikroprocesszorok miatt. Mivel Tajvan gazdasága teljesen függetlenül és szabadon működik Kínához képest, nem engedheti meg, hogy Kína megszerezhesse magának mert akkor teljesen kiszolgáltatottá válik a kínai központi vezetésnek és a legnagyobb elektronikai korporátusok mint az IBM vagy a Raytheon függő helyzetbe kerülhetnek lesznek a kínai államnak. Az elmúlt években a két nagyhatalom elkötelezettsége a sziget iránt leginkább provokációkban nyilvánult meg, mint például 2022-ben Nancy Pelosi házelnök hivatalos látogatása vagy Kína most már szinte éves tengeri és légi hadgyakorlata a sziget körül.24

2023 elején arról olvashattunk cikkeket, hogy a NATO Japánban tervez irodát nyitni. Ez egy válaszlépés volt az Oroszország által indítót Ukrán háborúra és az egyre növekvő feszültségekre Kínával szembe. Ez a fejlemény jól mutatja az USA szándékát, hogy kiterjessze hatalmát és azt a tendenciát, amelynek folyamán Japán az utóbbi években egyre inkább eltávolodót a második világháború óta kialakult pacifista álláspontjától és felismerve a kínai fenyegetést és fegyverkezésbe kezdett. Egy esetleges „keleti NATO” az Egyesült Államokkal táplált jó kapcsolatok alapján Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát, Új-Zélandot és talán még a Fülöp-Szigeteket és persze Tajvant foglalhatná magában. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen, alig leplezetten Kína ellen szervezett védelmi szövetség elrettentené-e Pekinget a további terjeszkedési terveitől, vagy tovább fokozná a térségben a fegyverkezési versenyt, destabilizálva a régiót.25

2024-től kezdve minden megváltozott, ahogy a második hidegháború is új fejezetbe lépett. Donald Trump második elnöké választási győzelme után mindenki arra számítót, hogy folytatódni fog az első adminisztráció külpolitikai magatartása, ez azonban igen hamar bebizonyosodott, hogy nem így lesz. Az első adminisztrációt jellemző, a második hidegháború kezdete óta tartó „neo-kon intervencióknak” a helyrehozása és Amerika külkapcsolatainak a normalizálódása amely alkalmazkodni tud egy „poszt-unipoláris” állapothoz és helyet tud csinálni magának a multipoláris világrendben – ezt felváltotta egy a médiában és különösen az elnök közösségi média felületein hangzatos kijelentéseket tevő, de tényleges eredményeket felmutatni nem tudó külpolitika amely inkább hasonlítható egy „béna kacsához”, semmint az aprólékosan kidolgozott, jól átgondolt és összpontosítottan irányított külpolitikai vízióhoz amit az első adminisztráció idején láthattunk. Miután az Orosz–ukrán háborúnak a befejezését és a felek megbékéléséhez, vagy legalábbis egy tartós tűzszünet kikényszerítéséhez nem tudott érdemben hozzájárulni (ennek a megvalósítása volt Trump egyik fő ígérete a választási kampánya során) és a Gázai háborút is inkább csak ideiglenesen tudta orvosolni a Trump adminisztráció elkezdett látszat intézkedéseket világra szóló sikerként beállítani, mint az Azeri-örmény békemegállapodást vagy a Béketanács létrehozását. 2026-tól kezdődően, amely év mindjárt Nicolás Maduró, venezuelai elnök elrablásával kezdődött, néhány hónappal később pedig megtörtént Irán bombázása és ezzel az Iráni háború és a Hormuzi-szoros lezárása, pont azok a „neo-kon intervenciónista” jegyek kezdet ismét megjelenni amelyeket már jól ismerhettünk.

Mind eközben a fókusz teljesen eltolódott Kínáról. Míg az első adminisztráció idején ő számítót az első számú ellenségnek, addig a második adminisztráció egyenlő nagyhatalmi erővel rendelkező versenyfélként tekint rá, ahogy azt a Hadügyminisztérium által kiadott 2026-os Nemzeti Védelmi Stratégia is bizonyítja.26 A dokumentumban kiemelik, hogy a jövőben az indo-csendes-oceáni régió jelentősége megfog növekedni, ugyanis számításaik szerint a világ gazdaságának több mint a fele itt fog mozogni, így Amerika számára stratégiai fontossággal bír, hogy pozíciót szerezhessen magának a térségben és ezzel erőegyensúlyt hozzon létre Kínával szemben, miközben megakadályozzák a túlhatalmát a régióban. Ki hangsúlyozzák, hogy az korábbi gyakorlatokkal ellentétben Amerikának többen nem áll érdekében rezsim váltást előidézni Kínában, hanem egy tartós béke elérése olyan feltételek mellett amelyet mind a két fél el tud fogadni. Egy másik fontos és kiemelendő rész, a dokumentumból, hogy Amerikának nem áll érdekében a katonai konfliktust sem Kínával szemben, ugyan is már bizonyította, hogy képes hatalmas mennyiségű erőforrásokat és pénzösszeget a hadiparának a fejlesztésére fordítani és már most olyan figyelemre méltó fejlődést ért el, ami akár jelenthet valós fenyegetést az USA-ra nézve.

Ezt a fajta megváltozott magatartást már nem csak a papira nyomtatott politikai irányelvek szintjén láthatjuk, hanem a gyakorlatban is, különösen a nem rég Washingtonban megrendezésre kerülő Trump-Xi találkozó alkalmával, ahol számos sajtótermék szalagcímként hozta le, hogy Trump „kiterítette a piros szőnyeget” Xi számára és kiemelték azt a szokatlan magatartást, hogy Trump személyesen fogadta a kínai elnököt a szőnyegen a repülőgépének az ajtaja előtt, holott a szokás norma azt követelte volna meg, hogy a Fehér Házban várja meg és fogadja az elnököt.27 Több elemző is úgy értelmezte ezeket a gesztusokat Trump részéről, hogy meg kívánta teremteni egy barátságos és konszenzusra törekvő tárgyalás környezetét és azt a látszatot, hogy egyenlő félként tárgyalnak amivel jelezni kívánta, hogy Amerika elismeri Kínát, mint egy másik nagyhatalom.28

Tekintve, hogy Trump hasonló gesztust mutatott Putinnal szemben is, az anchorage-i találkozón, szinte biztosra kijelenthetjük, hogy a Trump adminisztráció és vele együtt Amerika percepciója a kialakulóban lévő multipoláris világrendről, meglehetősen megváltozott az első adminisztráció idejéhez képest és egy kifejezetten sajátos nézőpontot alakított ki. Talán ezt bizonyítja Trump egyéb vitás, nagy média visszhangozott kiváltó és sokaknál politikai pánikot kiváltó külpolitikai kezdeményezési, mint például Kanada vagy Grönland az Egyesült Államokhoz való csatolásának az igénye. A Journal of Contemporary China nevű akadémiai szakfolyóiratban az amerikai–kínai politológus Suishen Zhao kutatásában úgy fogalmazza meg, hogy Trump új globális víziója egy „tripoláris világrendre” utal. Ebben a felállásban, többé-kevésbé az első hidegháborúhoz hasonlóan, a világ nagyhatalmak és azok érdekszférái között lenne felosztva. A teljes amerikai kontinenst az Amerikai Egyesült Államok, az eurázsiai térséget Oroszország, míg az ázsiai és csendes-óceáni térséget Kína uralná. Az ő meglátása szerint ez a XIX. századi érdekszféra rendszert idézi fel. Ebből a szemszögből nézve talán érthetőbbé válik mért kezdte el Trump ugyancsak a második ciklusa elején a „Monroe-doktrínát” emlegetni és mért lépet fel annyira erőszakosan a Panama csatorna, Venezuela vagy akár Kuba ellen is. Zhao emelet még megjegyzi, hogy Trump nyomás gyakorlása Amerika szövetségeseire, különösen a NATO-ra, ami a tagok védelmi kiadásainak 5%-ra emelésére kényszerítésében öltött formát, azt bizonyítja, hogy Amerika a biztonsági garanciáit már többet nem stratégiai érdekek, hanem fizetési hajlandóság mentén kívánja biztosítani.29

Kína a második hidegháború ideje alatt 2026 második felében rendkívül kedvező pozícióban van, minden jelenlévő hátulütő ellenére. Mert bár lehetnek igazak azok az elemzések amelyek azt emelik ki, hogy a Kínai termelés teljesen az export piacokra lett függő mert a belföldi piaci területen elérte a felső plafonhatárt,30 hogy a kínai társadalom is a világ szinte összes fejlett társadalmához hasonlóan fogyásnak és elöregedésnek indult31 vagy, hogy az Európai Unió le akarja zárni a piacát a kínai importok előtt ami érzékenyen érintheti a kínai gazdaságot32, de mindezektől függetlenül Kína még mindig egy feltörekvő nagyhatalom amely éves szinten 4-5%-os GDP növekedést tud felmutatni33, amely sorra építi világ szerte az áru szállítását elősegítő vízi és szárazföldi infrastruktúráját, például Afrikában34 vagy amely képes évente akár 7-10 milliárd dollár állami befektetéssel támogatni a robotika és a mesterséges intelligencia fejlesztési szektorokat.35

Természetesen most még nem láthatjuk a végét, de akár az is előfordulhat, hogy a második hidegháborút majd pont az a nagyhatalom fogja megnyerni amelyek az utóbb említett szektorokban globális dominanciát tud majd kialakítani. Ez lehet a második hidegháború „fegyverkezési versenye”, amely felválthatja az első hidegháború idején tapasztalt fegyverkezési versenyt, egy olyan területet amelyen Amerika legújabban hátrányos veszteségeket szenvedett el, ugyan is az Iráni háború és az évek óta szponzorált Ukrán proxy háború kimerítette a hazai lőszer készleteket és az ipari katonai komplexuma a megnövekedett gyártási költségek és az új modern technológiák kifinomultsága miatt már nem tudja ugyan azzal a sebességgel biztosítani az utánpótlást. Ezen a területen is Kínának sokkal nagyobb termelési képessége van mint anno a Szovjet Uniónak volt és az Amerikai technológiákhoz képest kevésbé komplex viszont annál egyszerűbben kezelhető és olcsóbban gyártható löszereket tudd előállítani. Arról már nem is beszélve, hogy Kína a termelést képes az otthoni ipari bázisával megoldani míg Amerika az évek során hagyta, hogy ipari bázisa leépüljön, miközben az ellátási láncok széttöredeztek és a tengerentúlra kerültek.36

 

Források:

1. “Chasing the Chinese dream”, The Economist, 2013. May 4., https://www.economist.com/briefing/2013/05/04/chasing-the-chinese-dream, Archive: https://ghostarchive.org/archive/1Ue07
2. “The Belt and Road Initiative : Economic, Poverty and Environmental Impacts”, The World Bank, 2019. Apr. 10. https://documents.worldbank.org/en/publication/documents-reports/documentdetail/126471554923176405
3. “Made in China 2025”, CSIS, 2015. June 1. https://www.csis.org/analysis/made-china-2025
4. „Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

5. “Territorial Disputes in the South China Sea, CFR, 2022. May 4. https://www.cfr.org/global-conflict-tracker/conflict/territorial-disputes-south-china-sea
6. „Obama and Xi Try to Avoid a Cold War Mentality”, The New York Times, 2013. Jun. 9.,

https://ghostarchive.org/archive/3Qiyc

7. „New Weapons on China’s Artificial Islands Don’t Violate ‘Non-Militarization’ of South China Sea”, The Diplomat, 2016. Dec. 30., https://thediplomat.com/2016/12/new-weapons-on-chinas-artificial-islands-dont-violate-non-militarization-of-south-china-sea/
8. „The APEC Summit Closes With a ‘Historic’ Climate Deal Between the U.S. and China”, Time Magazine, 2014. Nov. 12., https://time.com/3577820/apec-climate-change-barack-obama-xi-jinping-greenhouse-gas/
9. „In the China versus US size stakes, it’s what you measure that counts”, Capital Economics, 2024. Jan. 15., https://www.capitaleconomics.com/blog/china-versus-us-size-stakes-its-what-you-measure-counts
10. „Obama says U.S. can’t keep borrowing from China”, Reuters, 2009. May. 14., https://www.reuters.com/article/idUSTRE54D58Q/
11. „Piers Morgan Live – Interview with Donald Trump – Transcript, 2011. Oct, 27., https://transcripts.cnn.com/show/pmt/date/2011-10-27/segment/01
12. „President Trump Approves Relief for U.S. Washing Machine and Solar Cell Manufacturers”, Office of the Unite States Trade Representative, 2018. Jan. 22., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/january/president-trump-approves-relief-us
13. „Under Section 301 Action, USTR Releases Proposed Tariff List on Chinese Products”, Office of the United States Trade Representative, 2018. Apr. 03., https://ustr.gov/about-us/policy-offices/press-office/press-releases/2018/april/under-section-301-action-ustr
14. „Trump’s metal tariffs trigger retaliation from Mexico, EU in escalating trade war”, Chicago Tribune, 2018. May. 31., https://www.chicagotribune.com/2018/05/31/trumps-metal-tariffs-trigger-retaliation-from-mexico-eu-in-escalating-trade-war/
15. „These Are the 128 U.S. Products China Is Enacting Tariffs On”, Fortune, 2018. Apr. 02.,

https://fortune.com/2018/04/02/china-tariffs-128-us-products/

16. „As China Fires Back in Trade War, Here Are the Winners And Losers”, Bloomberg, 2018. Apr. 04.,

https://ghostarchive.org/archive/8vIFt

17. „China warns US sanctions will void trade talks”, BBC, 2018. Jun. 3., https://www.bbc.com/news/business-44346461
18. „Trump threatens China with new tariffs on another $200 billion of goods”, CNN, 2018. Jun. 19.,

https://money.cnn.com/2018/06/18/news/economy/trump-china-tariffs-retaliation/

19. „Statement from President Donald J. Trump on Additional Proposed Section 301 Remedies”, 2018. Apr. 05., https://web.archive.org/web/20180406123005/https://www.whitehouse.gov/briefings-statements/statement-president-donald-j-trump-additional-proposed-section-301-remedies/
20. “Trump delivered on some big 2016 promises, but others unmet”, AP News, 2020 Aug. 23., https://apnews.com/article/virus-outbreak-election-2020-global-trade-ap-top-news-iran-nuclear-c9dc524c21c14957abb8d0ac4963a42b
21. „DF–41: máris hadrendben?”, Honvédelem, 2021 Apr. 29, https://honvedelem.hu/hirek/df-41-maris-hadrendben.html
22. DF–41 (Dong Feng–41 / CSS-X–20), Missle Threat, https://missilethreat.csis.org/missile/df-41/
23. David Shambaugh – Ahol nagyhatalmak találkoznak, Pallas Athéné Books, Budapest, 2021
24. „Why China-Taiwan Relations Are So Tense”, Council on Foreign Relations, 2024. Feb. 8.,

https://web.archive.org/web/20240210124801/https://www.cfr.org/backgrounder/china-taiwan-relations-tension-us-policy-biden

25. “Exclusive: Japan is in talks to open a NATO office as Ukraine war makes world less stable, foreign minister says”, CNN, 2023 May 10., https://edition.cnn.com/2023/05/10/asia/japan-foreign-minister-hayashi-nato-intl-hnk/index.html
26. „2026 National Defense Strategy”, Department of War, 2026 Jan. 23., https://media.defense.gov/2026/Jan/23/2003864773/-1/-1/0/2026-national-defense-strategy.pdf
27. „Why Trump is rolling out the red carpet for Xi after years of slamming China”, PBS, 2026 Szep. 21., https://www.pbs.org/newshour/nation/why-trump-is-rolling-out-the-red-carpet-for-xi-after-years-of-slamming-china
28. „Xi Jinping Visits the White House”, Council on Foreign Relations, 2026 Szep. 23., https://www.cfr.org/articles/xi-jinping-visits-the-white-house
29. Zhao, S. (2026). The Rise and Fall of a New Cold War: The US–China Great Power Rivalry from President Trump I to II. Journal of Contemporary China, 1–18. https://doi.org/10.1080/10670564.2025.2601433
30. „‘Structural divergence’ in China’s economy exposes a growing problem”, Chatham House, 2026 Jul. 22. https://www.chathamhouse.org/2026/07/structural-divergence-chinas-economy-exposes-growing-problem
31. „China’s Population Is Shrinking—and Graying. Here’s What It Means for the Future”, Time, 2023 Jan. 20., https://time.com/6248728/china-population-decline-aging/
32. „EU to propose import curbs on other Chinese sectors, says EU chief”, Reuters, 2026 Oct. 16., https://www.reuters.com/world/china/eu-propose-import-curbs-other-chinese-sectors-says-eu-chief-2026-10-16/
33. „China GDP Growth Rate”, Trading Economics, 2026. Oct. 18., https://tradingeconomics.com/china/gdp-growth
34. „Mapping China’s Strategic Port Development in Africa”, 2025 Marc. 10., Africa Center for Strategic Studies, https://africacenter.org/spotlight/china-port-development-africa/
35. „China to invest 1 trillion yuan in robotics and high tech industries”, 2025 Marc. 25., International Federation of Robotics (IFR), https://ifr.org/news/china-to-invest-1-trillion-yuan-in-robotics-and-high-tech-industries/
36. „The US has enough missiles for this war, but not the next one”, 2026. Marc. 4., Bloomberg, https://www.bloomberg.com/opinion/articles/2026-03-04/us-iran-war-america-has-enough-missiles-for-this-conflict-but-not-the-next-one

A Nagy Norbert: Kína a második hidegháború idején bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A víz az egyik legfontosabb természeti erőforrás a Földön. Nemcsak az emberi élethez nélkülözhetetlen, hanem számos gazdasági tevékenységhez is: alapvető szerepet játszik a mezőgazdaságban, az iparban és a gazdaság működésében. A biztonságos és kiszámítható vízellátás ezért az államok stabilitását is befolyásolja. A folyók azonban nem állnak meg az országhatároknál, ezért az ezeket megosztó államok közötti együttműködés elengedhetetlen. Az érintett államok érdekei ugyanakkor eltérhetnek, ami konfliktusokhoz vezethet. Erre jó példa a Nílus és a Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) esete. Az esszé azt vizsgálja, hogy miért vált a GERD körüli vita geopolitikai és biztonságpolitikai konfliktussá, és milyen szerepet játszhat a vízdiplomácia annak kezelésében.

A Grand Ethiopian Renaissance Dam (GERD) egy vízerőmű a Kék-Níluson, Etiópiában. Etiópia számára a projekt jelentős előrelépést jelent, mivel a gát lehetővé teszi az energiatermelés növelését, a saját vízkészletek fokozottabb hasznosítását, és hozzájárulhat az ország gazdasági fejlődéséhez. Emellett a projekt az etióp szuverenitás és önállóság szimbólumává is vált. Egyiptom és Szudán azonban más szemszögből tekint a beruházásra. Etiópiához képest downstream államként a gát működése közvetlenül érintheti a folyó vízhozamát, miközben mindkét ország jelentősen függ a Nílustól. Emiatt a projekt számukra vízbiztonsági kockázatokat is felvethet.[1] Látható tehát, hogy ugyanaz a projekt három különböző módon jelenik meg az érintett államok biztonságpolitikai gondolkodásában.

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan vált a GERD körüli vita geopolitikai konfliktussá, meg kell vizsgálnunk a három ország történelmi és politikai hátterét is. A Nílus vízhasználatával kapcsolatos korábbi megállapodásokban Etiópia nem vett részt: az 1929-es megállapodás, illetve az 1959-es egyiptomi–szudáni egyezmény olyan vízhasználati rendszert alakított ki, amelyből Etiópia kimaradt.[2] A GERD körüli vita egyik alapvető kérdése ezért az lett, hogy ezeknek a korábbi megállapodásoknak milyen jelentősége lehet a mai vízhasználat szempontjából. Etiópia jelenlegi álláspontja szerint a korábbi megállapodások nem alapozhatják meg más államok kizárólagos igényét a folyó használatára, és az országnak joga van saját vízkészleteinek fejlesztéséhez.[3] Ezzel szemben Egyiptom a Nílust elsősorban vízbiztonsági szempontból közelíti meg, mivel az ország erősen függ a folyótól. A konfliktus ezért nem pusztán a víz mennyiségéről szól, hanem arról is, hogy az érintett államok milyen jogon és milyen feltételek mellett használhatják a közös vízkészletet. Az eltérő történelmi tapasztalatok, politikai érdekek és biztonsági szempontok így jelentősen megnehezítik a kompromisszum kialakítását.

A GERD körüli konfliktusban a nemzetközi jog is fontos szerepet játszik, azonban önmagában nem feltétlenül elegendő a vita rendezéséhez. A nemzetközi vízjog egyik fontos alapját az 1997-es ENSZ Vízfolyás-egyezményben megjelenő elvek jelentik, köztük az „equitable and reasonable utilization”, vagyis a vízkészletek méltányos és ésszerű használata, valamint a „no significant harm”, azaz a jelentős károkozás tilalma.[4] Ezek az alapelvek azonban olyan általános jogi követelményeket fogalmaznak meg, amelyek alkalmazása során vitatható lehet, hogy egy konkrét helyzetben mi tekinthető méltányosnak, illetve mi minősül jelentős kárnak. A GERD esetében éppen ez jelenti az egyik legfontosabb problémát. Etiópia a saját vízkészleteinek szuverén hasznosításához és fejlesztéséhez való jogát hangsúlyozza, míg Egyiptom és Szudán a vízbiztonságukat érintő lehetséges károkra helyezik a hangsúlyt. A nemzetközi vízjog ráadásul nemcsak anyagi elveket, hanem együttműködési, információmegosztási, értesítési és konzultációs kötelezettségeket is hangsúlyoz.

A konfliktust tovább nehezíti, hogy a jogi keretek gyakorlati alkalmazása az államok együttműködésétől is függ. A GERD esetében a technikai adatok megosztása nem kizárólag technikai kérdés, a forrás szerint az információkhoz való hozzáférés korlátozása politikai eszközzé is válhat, amely befolyásolja a felek közötti alkupozíciókat. A konfliktus rendezésében több külső szereplő is megpróbált közvetíteni. Az Afrikai Unió a regionális megoldást szorgalmazta, és az „African solutions to African problems” elvét hangsúlyozta. Ugyanakkor a Frontiers tanulmánya szerint az Afrikai Uniónak kezdetben nem állt rendelkezésére minden szükséges, független technikai kapacitás a közvetítéshez. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szintén foglalkozott a kérdéssel, de a konfliktus rendezésében korlátozott eredményt tudott elérni.[5] Mindez arra utal, hogy a közvetítő önmagában nem jelent megoldást, fontos a felek által elfogadott semlegesség, a megfelelő technikai háttér és mindenekelőtt az együttműködési hajlandóság.

Ebből adódik a kérdés, hogy ha a nemzetközi jog önmagában nem tudja megoldani a konfliktust, akkor milyen más módszerekhez lehet fordulni. Itt lép be a vízdiplomácia. A diplomácia nem a jog helyett működik, hanem annak gyakorlati érvényesítését és az együttműködést segítheti. A tárgyalások és közvetítések lehetőséget teremthetnek arra, hogy az államok a jogi elvek által nem egyértelműen rendezett kérdésekben is kompromisszumot keressenek. A GERD esete ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a vízdiplomácia eredményessége nemcsak a közvetítő szervezettől függ. Ha az államok között erős a bizalmatlanság, a vízkészlet pedig szorosan kapcsolódik a nemzeti szuverenitáshoz és biztonsághoz, akkor a kompromisszum politikailag is nehézzé válhat. A kérdés így végső soron az, hogy a víz konfliktus forrásává válik-e, vagy az együttműködés területévé.

Összefoglalva tehát a GERD esete azért vált geopolitikai konfliktussá, mert a víz rendkívül fontos stratégiai erőforrás, amelytől az államok alapvető társadalmi és gazdasági működése függ. A határokon átnyúló folyók esetében könnyen eltérő nemzeti érdekek jelenhetnek meg, amelyekhez a Nílus esetében történelmi viták és bizalmatlanság is társulnak. A GERD példája azt mutatja, hogy ugyanaz a vízügyi beruházás az egyik állam számára a fejlődés és a szuverenitás szimbóluma, míg egy másik számára biztonsági kockázat lehet. A nemzetközi jogi keretek fontos alapot biztosítanak, önmagukban azonban nem feltétlenül képesek megoldani a mögöttes politikai konfliktusokat. Ehhez tárgyalásokra, megfelelő közvetítői mechanizmusokra és mindenekelőtt az érintett államok együttműködési hajlandóságára van szükség. A GERD esete így jól mutatja, hogy a víz a konfliktusok forrása mellett az együttműködés egyik lehetséges területévé is válhat.

 

Felhasznált források

Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997.

United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[1] Adja-Kwesi, W. (2025). The Grand Ethiopian Renaissance Dam – A Water Diplomacy Challenge. United Nations University–CRIS Insight Brief Series.

[2] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

[3] United Nations Security Council (2025). Letter dated 10 September 2025 from the Permanent Representative of Ethiopia to the United Nations addressed to the President of the Security Council. S/2025/573.

[4] United Nations (1997). Convention on the Law of the Non-Navigational Uses of International Watercourses. New York, 21 May 1997., Articles 5-7

[5] Khwaileh, K. M. (2026). Damming the international order: the GERD and Ilisu dams as challenges to international water law and regional security. Frontiers in Political Science, 8, 1756778. https://doi.org/10.3389/fpos.2026.1756778

A dr. Nyikes Enikő: Vízbiztonság, geopolitika és vízdiplomácia a Nílus-medencében: a GERD esete bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az Európát 2015-ben elérő, soha nem látott méretű és hatásait azóta is éreztető illetve azóta is fennálló migrációs válság azzal párhuzamosan, hogy mély nyomot hagy nem csak a kontinens, azon belül is az Európai Unió országainak társadalmában, új dimenziót nyitott a biztonságpolitika világában. Az addig többnyire egységesnek mondható EU országai között komoly nézeteltérés alakult ki a migrációs válság kezelésének módszertanát illetően, ezen túl pedig, magukban a tagországokban sincs társadalmi konszenzus arról, hogy mi is lenne a helyes és/vagy járható út a menekültválság megoldására.

Fontos megjegyezni, hogy az EU területére irányuló migráció a 2015-ös válságot megelőzően is jelen volt, továbbá egyes tagállamokban, mint például Németországban, Franciaországban, vagy az Egyesült Királyságban már akkor is jelentős bevándorló hátterű kisebbség volt jelen, de az Unió szervezeti, sőt, mi több tagállami szinten sem volt felkészülve egy ekkora volumenű migrációs hullám hatékony  kezelésére. Egységes stratégia hiányában a tagállamok különböző módon igyekeztek orvosolni a problémát, ami súlyos belső konfliktusoknak ágyazott meg: míg Magyarország és Lengyelország a bevándorlók megállítása és az EU határain kívül tartása mellett tette le a voksát, addig Németország, és a nyugati tagállamok inkább a bevándorlók beengedése, integrálása mellett kardoskodott. Általánosságban elmondható, hogy az EU-n belül egy kelet-nyugat ellentét alakult ki, ami megrengette a szervezet politikai egységét.

Na de miért lett a migráció biztonságpolitikai kérdés? Felismervén, hogy az Európai Unió egysége megbomlott, a későbbiekben több ország is, így Törökország, vagy Belarusz is a migrációs válságot kihasználva igyekezett nyomást gyakorolni az EU-ra a politikai, vagy gazdasági céljaik elérése érdekében. Nem elhanyagolható, hogy az EU-ba igyekvő menekültek túlnyomó hányada muszlim vallású és háború sújtotta térségekből érkezett, például Szíriából, Afganisztánból, vagy Nyugat-Afrikából. Az említett térségekben több szélsőséges, iszlamista terrorszervezet is aktív, melyek a válság adta lehetőségeket kihasználva juttatták be a tagjaikat az EU területére. Végül, de nem utolsó sorban ez a válság tökéletes táptalajnak bizonyult az addig tetszhalott, az EU politikai elitje által szélsőségesnek titulált politikai formációk számára, melyek bevándorlásellenes retorikája mellé sokszor euroszkepticizmus is társul és e formációk erősödése tovább mélyíti a szervezet kohéziójára bénító hatással lévő politikai ellentéteket.

Természetesen a következményeket és hatásokat naphosszat lehetne sorolni, de én most inkább a külső következményekre helyezném a hangsúlyt, nem pedig a határokon belüli problémákra.

Tehát az EU egysége megrendült, a tagállamok sokszor saját belátásuk szerint, a szervezet intézményeit megkerülve hoznak döntéseket, ami mellé látványos kommunikációs csatározás is társul, ráadásul a probléma kiváltó okára továbbra sincs megoldás. Természetesen a környező, esetlegesen ellenséges hatalmak sem hagyták ezt figyelmen kívül, sőt, mi több aktívan hasznot húznak belőle. Jó példa erre Recep Tayyip Erdogan török elnök figyelmeztetése 2017 március 15-én, amikor is kilátásba helyezte az EU és Törökország közötti megállapodás felmondását, melynek a lényege a Törökország irányából az EU-ba tartó szír menekültek megállítása. A fenyegetés nem az égből jött: Németország és Hollandia megakadályozta, hogy török politikusok a területükön egy olyan referendum mellett kampányoljanak, ami kiterjesztené az elnöki tisztség, így Erdogan jogköreit, ezzel is növelve a hatalmát.

Tanulságul szolgálhat a 2021 novemberében a Belarusz és Lengyelország közötti határon lezajlott incidens is, amikor több száz közel-keleti hátterű menekült próbált meg betörni Lengyelország, így az EU területére Belarusz irányából, nagy valószínűséggel a fehérorosz hatóságok ösztönzésére és támogatásával. Az incidens előzménye a 2020-ban lezajlott fehérorosz választás, amit Alexander Lukasenko fölényesen megnyert, az utána szervezett tüntetéseket pedig a karhatalmi erők segítségével leverte. A választást követően az EU szankciókat vetett ki Fehéroroszország ellen, ezáltal gyanítható, hogy a menekültek szervezetten történő határra terelése egyfajta retorzió a szankciókért, továbbá nyomásgyakorlás azok feloldására. A legfrissebb példa pedig a 2026 áprilisi ceutai krízis, amikor is Marokkóból emberek tízezrei szöktek át a tengeren keresztül a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta városába. Marokkó oldaláról ez nem történhetett volna meg, amennyiben a határt megfelelően védik a marokkói hatóságok, így sokan szándékosságot sejtenek az incidens mögött, mely vád azért is megalapozott, ugyanis Marokkó és az EU között hosszú ideje nézeteltérés áll fent Nyugat-Szahara hovatartozását illetően. Feltehetően a válság nyomásgyakorlás volt, mellyel Marokkó próbálja „jobb belátásra” bírni az EU-t.

A fentebb felsorolt esetek tanulsága, hogy amíg az Európai Unió nem képes egy egységes migrációs stratégia kidolgozására, a tagállamok pedig látványosan egymással csatároznak a megoldás közös erővel történő megoldása helyett, addig a szervezet súlyosan sebezhető marad a külső erők általi zsarolásokkal szemben, ami által a nemzetközi színtéren megszűnik tényezőnek lenni, nem lesz képes az érdekeit érvényesíteni más nagyhatalmakkal szemben és a belső feszültségeket, mint a terrortámadásokat, vallási és hovatartozási ellentétek által fűtött gyűlöletet még nem is érintettük.

 

Felhasznált források: 1.) „Turkey threatens EU on migrant deal as Erdogan blasts ‘spirit of fascism'”, Rapporteur, 2017. March 16; https://www.rapporteur.com/news/turkey-threatens-eu-on-migrant-deal-as-erdogan-blasts-spirit-of-fascism/ 2.) „Belarus Is Weaponizing Migrants Using Putin’s Playbook. Europe Must Legally Fight Back”, Forbes, 2021. November 10; https://www.forbes.com/sites/jillgoldenziel/2021/11/10/belarus-is-weaponizing-migrants-using-putins-playbook-europe-must-legally-fight-back/ 3.) EU-TURKEY STATEMENT & ACTION PLAN In “Towards a new policy on migration”, Legislative Train Schedule, 2016. March 20; https://www.europarl.europa.eu/legislative-train/theme-towards-a-new-policy-on-migration/file-eu-turkey-statement-action-plan?sid=101

A Gulyás Máté: Migráció, mint biztonságpolitikai kihívás bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Several countries in the Middle East and North Africa (MENA) have launched initiatives to produce green hydrogen for their own use and for export, raising the question of what environmental and social effects such initiatives may generate, and how these can be anticipated and mitigated. Oman and Morocco are among the region’s frontrunners. Because all projects in these countries are still in the preparatory phase and no large-scale facility is yet in commercial operation, they offer the unusual opportunity to observe how safeguards, stakeholder participation and risk management are being configured before build-out, that is, before conditions are created that may not be easily reversed, thereby creating path dependencies.
Drawing on desk-based analysis, a comparative media review, and stakeholder interviews conducted in both countries, this study examines the environmental and social impacts of hydrogen projects in the two countries through the lens of four inter-related dimensions: (i) resource endowments, (ii) environmental risks, (iii) decision-making and governance arrangements, and (iv) social equity dynamics. It finds that the two states have developed different institutional settlements.
While environmental and social safeguards are increasingly integrated into hydrogen development, often drawing on international standards, their practical implementation often remains shaped by complex and fragmented institutional arrangements. This raises questions about the allocation of mandates, the distribution of responsibilities, the consistency of procedures and the capacity for long-term monitoring and traceability. The study therefore argues that institutional design is central to sustainable hydrogen development, as environmental and social risks may otherwise evolve faster than regulatory capacities, highlighting the need for robust impact assessment, monitoring frameworks and transparent reporting mechanisms.

Dr Tobias Zumbraegel is a senior researcher at the University of Heidelberg and sustainability consultant at Momentum Novum GmbH. 

Several countries in the Middle East and North Africa (MENA) have launched initiatives to produce green hydrogen for their own use and for export, raising the question of what environmental and social effects such initiatives may generate, and how these can be anticipated and mitigated. Oman and Morocco are among the region’s frontrunners. Because all projects in these countries are still in the preparatory phase and no large-scale facility is yet in commercial operation, they offer the unusual opportunity to observe how safeguards, stakeholder participation and risk management are being configured before build-out, that is, before conditions are created that may not be easily reversed, thereby creating path dependencies.
Drawing on desk-based analysis, a comparative media review, and stakeholder interviews conducted in both countries, this study examines the environmental and social impacts of hydrogen projects in the two countries through the lens of four inter-related dimensions: (i) resource endowments, (ii) environmental risks, (iii) decision-making and governance arrangements, and (iv) social equity dynamics. It finds that the two states have developed different institutional settlements.
While environmental and social safeguards are increasingly integrated into hydrogen development, often drawing on international standards, their practical implementation often remains shaped by complex and fragmented institutional arrangements. This raises questions about the allocation of mandates, the distribution of responsibilities, the consistency of procedures and the capacity for long-term monitoring and traceability. The study therefore argues that institutional design is central to sustainable hydrogen development, as environmental and social risks may otherwise evolve faster than regulatory capacities, highlighting the need for robust impact assessment, monitoring frameworks and transparent reporting mechanisms.

Dr Tobias Zumbraegel is a senior researcher at the University of Heidelberg and sustainability consultant at Momentum Novum GmbH. 

A venezuelai migráció az elmúlt évtized egyik legnagyobb népességmozgásává vált, amelynek következményei messze túlmutatnak Venezuela határain. Az UNHCR 2025 végén közzétett adatai szerint közel 7,9 millió ember hagyta el Venezuelát, közülük több mint 6,9 millióan Latin-Amerika és a Karib-térség országaiban élnek. A válság különösen erősen érinti Kolumbiát, amely földrajzi közelsége, a két ország közötti történelmi kapcsolatok és a hosszú közös határ miatt a venezuelai migráció egyik legfontosabb cél- és tranzitországává vált. A Migración Colombia 2024. év végi becslése alapján 2.815.611 venezuelai migráns élt Kolumbiában. A venezuelai migráció ezért Kolumbia számára már nem csupán humanitárius vagy szociális kérdés, hanem összetett regionális biztonságpolitikai kihívás is (UNHCR, n.d.).

A tömeges kivándorlás hátterében Venezuela hosszú ideje fennálló politikai, gazdasági és humanitárius válsága áll. A kivándorlás különösen a 2010-es évek második felében gyorsult fel, és rövid idő alatt alapvetően megváltoztatta Kolumbia migrációs helyzetét. A World Bank szerint 2015-ben még csak mintegy 148 ezer hosszú távú bevándorló élt Kolumbiában, 2021-re azonban már körülbelül 1,7 millió venezuelai tartózkodott az országban. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a migráció és a biztonsági fenyegetés között. Nem önmagukban a venezuelai migránsok jelentenek veszélyt, hanem azok a problémák, amelyek a nagy létszámú és részben irreguláris migráció, a gyenge állami jelenlét, a szervezett bűnözés és a korlátozott intézményi kapacitások találkozásából alakulnak ki (Rossiasco és de Narváez, 2023).

A probléma egyik legfontosabb eleme maga a kolumbiai-venezuelai határ. A két ország közös határa körülbelül 2.200 kilométer hosszú, amelyen 7 hivatalos, ugyanakkor több száz informális átkelőhely található. A határ földrajzi adottságai miatt annak teljes ellenőrzése rendkívül nehéz, ezért az irreguláris migráció kezelése nem oldható meg kizárólag hagyományos határőrizeti eszközökkel (IOM, n.d.). A Migración Colombia 2024 végi adatai szerint a Kolumbiában élő venezuelaiak közül 454.514 ember tartózkodott irreguláris migrációs helyzetben. Fontos azonban, hogy az irreguláris státusz nem feltétlenül jelent illegális határátlépést, sokan szabályosan érkeztek az országba, de később lejárt a tartózkodási engedélyük. Ez jól mutatja, hogy a biztonsági probléma nem egyszerűen a határ fizikai védelméről, hanem a migráció megfelelő adminisztratív kezeléséről is szól (Migración Colombia, 2024).

Az irreguláris migráció emellett összekapcsolódhat az embercsempészet és az emberkereskedelem problémájával. A hivatalos dokumentumokkal nem rendelkező, informális útvonalakon közlekedő migránsok kiszolgáltatottabbak a bűnözői csoportoknak, valamint a munkaerő- és szexuális kizsákmányolásnak. Az R4V 2024-es elemzése szerint regionális szinten körülbelül 2,2 millió venezuelai maradt irreguláris helyzetben, miközben 4,5 millió ember valamilyen regularizációs vagy nemzetközi védelmi rendszer segítségével rendezni tudta jogi helyzetét (R4V, n.d.).

A migráció másik fontos következménye a kolumbiai közszolgáltatásokra nehezedő nyomás. A Migración Colombia adatai alapján 2017 márciusa és 2024 augusztusa között mintegy 32,2 millió egészségügyi ellátási eseményt regisztráltak venezuelai migránsok esetében. 2020-2024 között pedig közel 200 ezer venezuelai anyától született gyermek szülészeti ellátása történt kolumbiai intézményekben, ami az adott időszak összes ellátott szülésének 7,2%-át jelentette. Az oktatásban is jelentős változás következett be, a venezuelai tanulók aránya a kolumbiai oktatási rendszerben 4,5%-ról 6,8%-ra emelkedett 2019 és 2023 között. Ezek az adatok jól érzékeltetik, hogy a nagy létszámú és területileg koncentrált migráció komoly alkalmazkodást követel az államtól (Migración Colombia, 2024). A World Bank korábbi számításai a migráció rövid távú költségvetési terhét évente a kolumbiai GDP 0,4–0,5%-ára becsülték, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a megfelelő munkaerőpiaci integráció hosszabb távon gazdasági előnyökkel járhat (Rossiasco és de Narváez, 2023).

Kolumbia egyik legfontosabb válasza ezért a venezuelai migránsok jogi helyzetének rendezése lett. 2021-ben létrehozták az Estatuto Temporal de Protección para Migrantes Venezolanos (ETPV) rendszerét, amely tízéves ideiglenes védelmi keretet biztosít, és lehetőséget teremt a legális tartózkodásra, munkavállalásra, valamint bizonyos közszolgáltatások igénybevételére. 2024 áprilisára mintegy 2,2 millió venezuelai regisztrált a rendszerben, és közülük körülbelül 1,9 millióan rendelkeztek ideiglenes védelmi engedéllyel (Migración Colombia, 2024). A regularizáció biztonságpolitikai szempontból is jelentős, hiszen a dokumentált személyek könnyebben bekerülnek az állami nyilvántartásokba és a formális munkaerőpiacra, miközben csökkenhet az informális gazdaságtól és illegális közvetítőktől való függőségük.

Összegezve, Kolumbia példája jól mutatja, hogy a venezuelai migráció biztonságpolitikai jelentősége túlmutat a hagyományos határvédelem kérdésén. A több millió ember érkezése egyszerre jelent kihívást a határellenőrzés, a szervezett bűnözés elleni fellépés, az állami intézmények és a közszolgáltatások működése, valamint a migránsok emberi biztonsága szempontjából. A kolumbiai tapasztalatok alapján a migráció biztonsági vonatkozásai szorosan összefüggnek a jogi státusz rendezésével és a társadalmi-gazdasági integrációval. A regularizáció elősegítheti a migránsok beilleszkedését, miközben az állami ellenőrzést és a jogérvényesítést is hatékonyabbá teheti. A venezuelai válság így rávilágít arra, hogy a modern biztonságpolitikában az állambiztonság és az emberi biztonság nem egymással ellentétes szempontok, hanem egy összetett regionális kihívás egymást kiegészítő

 

Források:

IOM (n.d.) Displacement Tracking Matrix – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/colombia?page=2 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

IOM (n.d.) DTM Activities 2014–2016 – Colombia. Elérhető itt: https://dtm.iom.int/reports/colombia-dtm-activities-2014-2016 (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Migración Colombia (2024) Salud migrantes venezolanos – Corte diciembre 2024. Elérhető itt: https://nexusmigracion.cancilleria.gov.co/sites/default/files/documentos/2026-03/Salud_migrantes_venezolanos_Dic%20%282024%29_Migracion_Colombia.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Regional Refugee and Migrant Response Plan 2025–2026. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmrp-2025-2026/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

R4V (n.d.) Refugee and Migrant Needs Analysis 2024. Elérhető itt: https://rmrp.r4v.info/rmna2024/ (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

Rossiasco, P. és de Narváez, P. (2023) Adapting public policies in response to an unprecedented influx of refugees and migrants: Colombia case study of migration from Venezuela. World Bank. Elérhető itt: https://thedocs.worldbank.org/en/doc/7277e925bdaa64d6355c42c897721299-0050062023/original/WDR-Colombia-Case-Study-FORMATTED.pdf (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

UNHCR (n.d.) Venezuela Situation. Elérhető itt: https://www.unhcr.org/emergencies/venezuela-situation (Hozzáférés dátuma: 2026. szeptember 22.)

A Stelczer Virág: A venezuelai migráció, mint regionális biztonságpolitikai kihívás, Kolumbia példáján bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A nagy hangár

A máltai repülési múzeumban tett sétánk következő helyszíne a nagy hangár, amely méreteivel, nagy belmagasságával, és formájával is teljesen eltér az előző helyszíntől, a szerény Romneytól.

A repülőgépeket és helikoptereket a hangár falai mellé rendezték, középen egy C-47-es terpeszkedik, és bőven van hely a hajtóművek, repülőtéri kisegítő eszközök és néhány jármű bemutatására is. Kétoldalt az olasz-málta katonai kapcsolatok révén beszerzett gépek állnak, a hátsó traktus pedig a „brit birodalom”. Járjuk körbe a hangárt a baloldalon kezdve.

[...] Bővebben!

By CIVICUS
Oct 19 2026 (IPS)

 
CIVICUS discusses the persecution of Uyghurs and activism in exile with Rushan Abbas, an Uyghur American activist, founder and executive director of Campaign for Uyghurs and chair of the Executive Committee of the World Uyghur Congress.

Rushan Abbas

On 31 August, the World Uyghur Congress urged the United Nations (UN) and states to step up pressure on China over its treatment of Uyghurs in the Xinjiang region. Its call came two months after a new ‘Ethnic Unity Law’ took effect as part of a broader push to impose a single national identity. The date also marked four years since a landmark UN report found that abuses in the region may constitute crimes against humanity. Amnesty International and Human Rights Watch estimate that over a million people have been detained in harsh conditions in ‘re-education’ camps since 2017.

Why did you leave Xinjiang?

I was born in Ürümchi, Xinjiang’s regional capital, during the Cultural Revolution. I started my activism as a student at Xinjiang University, where I co-organised pro-democracy protests in 1985 and 1988. In 1985, we mobilised over 20,000 students from seven universities, institutes and technical schools across the city. We demanded equality and an end to the forced sterilisation of Uyghur women and to nuclear testing in the region.

Those years brought a brief period of openness, but retaliation against the organisers came quickly. I was interrogated and, although I graduated with the highest academic honours, my job offer was withdrawn. All my prospects were denied. So in 1989, I left for the USA to pursue higher education and look for freedom and democracy.

Has danger followed you into exile?

It has, and it hit my family directly. In the early 1990s, as soon as I started working with US politicians, my father, a high-level academic in Ürümchi, lost his job at 59 in retaliation for my advocacy. In 2018, just days after I spoke publicly at the Hudson Institute, a Washington DC think tank, about the mass detentions, Chinese authorities abducted my sister Gulshan Abbas. She’s a retired physician, a mother of two and a grandmother of four, and she had never been political.

In December 2019, Chinese state media outlet CGTN denied my sister existed and accused me of making up cases and spreading rumours overseas. In December 2020, the authorities finally acknowledged Gulshan had been secretly sentenced to 20 years in prison, obviously on fabricated charges. Her case is one of the clearest examples of how the Chinese Communist Party (CCP) uses kin punishment and transnational repression to silence Uyghurs. My sister turned 64 this June. She’s still in a Chinese prison because I exercised my freedom of speech. We have no picture or video of her. No one has been able to visit her and we have received no independent report on her health or wellbeing.

I quit my job after Gulshan’s detention to campaign full time for her freedom and for the Uyghurs suffering what’s effectively an ongoing genocide. Transnational repression has followed me ever since, in the form of cyberattacks, defamation, fabricated court documents, harassment and intimidation. A video appeared on YouTube calling for my execution and that of my husband, Abdulhakim Idris. I have received emails asking what colour rifle I would prefer to be shot with. After I published my memoir, fake books claiming to tell my life story appeared on Amazon. My organisation, Campaign for Uyghurs, has experienced persistent cyberattacks. My case is not unique. Uyghurs in the diaspora and those who speak out continue to suffer transnational repression.

Why does the Chinese government target Uyghurs?

The Chinese government targets us because of our distinct ethnic identity and heritage and because we are the owners of the land we inherited from our ancestors. Our Muslim faith and our culture and language stand in the way of Beijing’s absolute control. Our faith in God, rather than the CCP, as the ultimate authority threatens the regime. This fear drives the regime to try to erase our culture and beliefs.

Economic interests are also at stake. The Uyghur region is rich in natural resources, including coal, natural gas, petroleum, rare earths and critical minerals such as uranium. It accounts for 20 per cent of the world’s cotton, 35 per cent of its solar-grade polysilicon, used in solar panels, 10 per cent of its aluminium and PVC production and 70 per cent of China’s tomato production.

Geography matters too. The region connects China with Central Asia and the Middle East and is a gateway to Africa and Europe, including the Balkans. Once the heart of the ancient Silk Road, it now hosts four of the six major Belt and Road Initiative land routes, part of China’s global infrastructure programme. This makes it key to China’s economic and geopolitical ambitions. The result has been ever-tighter control and securitisation, which has escalated into full-fledged genocide.

What does this persecution look like?

The CCP imposes forced labour, mass arbitrary detention and imprisonment, mass surveillance and restrictions on cultural and religious life. In 2025, there were 3.36 million forced labour transfers and over a million children were placed in state-run boarding schools, where they are raised cut off from their cultural heritage. The Uyghur language is banned in schools. Uyghur books and religious texts have been burned. Uyghur women are subjected to forced abortion, sterilisation and marriage to men from the dominant Han ethnic group.

China’s government claims these policies bring stability, but stability for who? This is a system where the government exercises unchecked power to detain, punish, silence and watch people for their beliefs, their identity and their demands for human dignity.

How is Campaign for Uyghurs pushing for accountability?

We document abuses, bring evidence to policymakers and international institutions and support Uyghur-led advocacy. Central to our work is equipping Uyghur women and young people in the diaspora with the knowledge and practical skills to lead advocacy efforts. We have run around 20 advocacy workshops worldwide, and we are proud to see a new generation of young Uyghur activists taking the lead.

We also work with civil society groups, interfaith organisations, think tanks and universities to turn evidence into tangible policy action. Our campaigns have contributed to US laws, including the Uyghur Forced Labor Prevention Act and the Uyghur Human Rights Policy Act of 2020, and our coalition-building has helped put the Uyghur crisis on the political agenda.

With investigative partners, we exposed Volkswagen’s sham audit and its attempts to conceal links to state-imposed forced labour. We worked with The New York Times to reveal that cotton from the Uyghur region was used to make the viral Labubu dolls manufactured by Pop Mart. This work connects evidence from the ground with public scrutiny and action.

Why has there been so little international action since the UN’s landmark 2022 report?

China has enormous economic and political leverage. Many governments and companies are reluctant to jeopardise diplomatic, trade and investment ties, or have simply been pressured into silence. Such is China’s influence that the UN refused to debate human rights abuses in the Uyghur region.

There is also an often underestimated propaganda problem. China has spent years building a global media apparatus. It uses state broadcasters, partnerships with foreign media outlets, sponsored trips for journalists and influencers and coordinated messaging to drown out credible research and human rights reporting. China does not necessarily need the world to believe its propaganda. Creating doubt and making people hesitate to act can be enough.

Time is another obstacle. Every day without meaningful consequences normalises abuses, and a human rights crisis becomes the accepted status quo.

What should governments and the UN do?

Lawmakers should pass legislation to address transnational repression, ban products made with state-imposed forced labour and provide stronger protection for Uyghurs seeking refuge.

Governments should use existing sanctions tools, including the Global Magnitsky Act, which allows sanctions on individual human rights abusers, to hold officials responsible for the genocide accountable.

Governments should also refuse to extradite Uyghurs to China. No one should be sent back to a country where they may face genocide.

Governments and international institutions must keep individual cases and the broader human rights crisis on the agenda. They should keep existing official genocide determinations in place and secure the release of political prisoners such as my sister. Human rights should never be treated as secondary to broader relations with Beijing.

CIVICUS interviews a wide range of civil society activists, experts and leaders to gather diverse perspectives on civil society action and current issues for publication on its CIVICUS Lens platform. The views expressed in interviews are the interviewees’ and do not necessarily reflect those of CIVICUS. Publication does not imply endorsement of interviewees or the organisations they represent.

GET IN TOUCH
Website
Facebook
Instagram
Twitter
Rushan Abbas/Instagram
Rushan Abbas/Twitter

SEE ALSO
Transnational repression: a world without refuge CIVICUS Lens 03.Sep.2026
China: ‘The Ethnic Unity Law means there is one acceptable way to be Chinese’ CIVICUS Lens | Interview with Gulchehra Hoja 30.Jul.2026
Transnational repression: ‘China feels emboldened to globalise its political red lines’ CIVICUS Lens | Interview with Barbora Bukovská 19.May.2026

 

 

 

 

Source : © European Union, 2026 - EP

Top: Annual Meetings of the IMF and the World Bank inside the Queen Sirikit Convention Center in Bangkok Credit: (IMF photo/N.Karlin).
Bottom: Opening of the People’s Assembly.

By Isabel Ortiz
BANGKOK, Thailand, Oct 19 2026 (IPS)

Bangkok hosted two summits last week. Inside the Queen Sirikit Convention Center, more than 15,000 finance ministers, central bank governors and CEOs of the world’s largest banks and corporations attended the Annual Meetings of the International Monetary Fund (IMF) and the World Bank. They flew in business class and slept in five-star hotels to talk about growth, inflation and public spending, and thus to decide the destiny of billions of people they will never meet. Outside, hundreds of social movements and civil society organizations held the People’s Assembly, for the 99% whose voice would not be heard. They flew economy and often shared modest rooms. The first was the summit of money and power. The second, the summit of the rest of us.

Isabel Ortiz

These are turbulent times, marked by crises that are not natural but man-made: war, energy shocks, cost of living crisis, debt crisis, climate crisis, inequality crisis, many aggravated by the Trump administration. Inside the convention center, instead of working to solve these crises, the IMF and the World Bank told countries to be “resilient” and to build “buffers”, that is, to cut public spending now to survive the next crises. Rich countries were told to “take some pain today for growth tomorrow” and low-income countries, in the IMF Managing Director’s own words, “may be forced to cut much-needed development spending”. In other words, accept the man-made disaster, and make the people pay for it with more austerity, cuts to wages, pensions and public services. Only military spending is spared, as a “competing spending priority” to be accommodated, and Europe’s rearmament is counted as growth.

The IMF report World Economic Outlook lifts global growth to 3.1% for 2026 on the back of investment in artificial intelligence (AI), a boom confined to only a handful of countries and a technology the IMF itself says will affect 40% of jobs worldwide, and that a third of jobs in high-income countries are at risk to be replaced by IA.

Both institutions presented private finance as the engine of development: the World Bank’s Development Committee agenda in Bangkok was centered on mobilizing private capital with public guarantees. In plain language, subsidizing large corporations with public money while prescribing cuts to the public services ordinary people depend on.

No communiqué was agreed in any ministerial committee. The corridor talk was how far both institutions have bent to the will of Washington: directors replaced (at the World Bank by private sector executives, most with no development experience); work on climate and gender shelved; and, above all, the chainsaw of Trump’s Department of Government Efficiency applied worldwide, with the myth that tax cuts for the wealthy and austerity cuts that impoverish the working and middle classes are necessary.

Outside the convention center, the story was completely different. The People’s Assembly worked through the alternatives in over 50 sessions to formulate a new system accountable to people and planet, not to the 1%. Behind them stand nearly 400 million people: 200 million small farmers of La Via Campesina, 191 million workers of global unions, and tens of thousands of civil society organizations. There were protests in Bangkok, and in more than 150 cities across 38 countries, including Argentina, Congo, Germany, India, Nigeria, Pakistan, Philippines, Uganda and the United Kingdom, with people marching peacefully under banners such as “We are the 99%” or “Tax elites and corporations” reflecting the aims:

• Tax the 1% not ordinary people: Progressive taxes on wealth, large corporations and big tech, and an end to tax havens, with an equitable UN tax convention, instead of consumption taxes and other taxes squeezing the working and middle classes.
• End austerity cuts: Public services and social protection for all; fund the right to health, education, social security, housing, water, instead of privatization and public private partnerships that shift costs to people.
• Debt justice: No country should cut health or education to pay creditors as happens in 51 countries today; audit and cancel illegitimate debts, end IMF surcharges and loan conditions, and a UN framework convention on sovereign debt instead of restructurings run by creditors.
• Climate justice: Make polluters pay, phase out fossil fuels, and a just transition.
• Democratize global economic governance: The IMF and World Bank are not the solution but part of the problem, as a few rich countries (and their corporations) hold most of the voting power (and only the US has a veto); move decisions on debt, tax and finance to the UN, where every country has one vote.
• Gender justice: Women are half of the world population but just an afterthought for policy makers, gender-responsive policies and budgets, public services, redistribution of care work.
• Decent jobs: Employment respecting international labor standards and living wages, union rights and protection for migrant workers.
• Food sovereignty, fair crop prices for farmers, agroecology instead of agrobusiness, land rights for indigenous peoples and small farmers, and rights guaranteed by the UN Declaration on the Rights of Peasants.
• Industrialization of developing countries, oriented to domestic and regional markets, instead of exporting raw materials and importing everything else.
• No more corporate impunity, promotion of private finance and privatization: public services can be funded by taxing the 1%, a binding UN treaty on business and human rights, and fair trade rules instead of investor-state arbitration that lets corporations sue governments.
• AI: Slow down and put AI under public control, binding public regulation of AI covering data harvesting, manipulation of public opinion, job destruction, civil liberties and environmental damage.
• Stop authoritarianism and the far-right: Defend civic space, Human Rights and democratic institutions against the authoritarian turn of governments.
• Peace and an end to the militarization that diverts budgets from social spending to rearmament, and an end to occupation and genocide in Palestine.

Another world is possible, and last week it was formulated a short distance from the IMF/World Bank convention center. Finance ministers must now choose whom they serve: the millions of citizens who elected them, or the 1%, by bending to pressure from the IMF and the World Bank that deepens inequality.

Isabel Ortiz, Director, Global Social Justice, was Director at the International Labor Organization (ILO) and UNICEF, and a senior official at the UN and the Asian Development Bank.

IPS UN Bureau

 

 

 

 

Related Articles

• FEATURED TRANSLATION – FRENCH
• FEATURED TRANSLATION – SPANISH